A varjúkirály III. rész

Gondolkozott a szegény ember.
- Nem bánom - állt kötélnek, s elcserélte a kalapot a darálóért. Egyik ment egyfelé, a másik másfelé.
Hát alig ment egy hajításnyira a szegény ember, megbánta a dolgot, de mit csináljon?
Ahogy így megyen, szembetalálkozik újra egy emberrel, akinek egy jó nagy kampósbot volt a kezében.
- Jó napot, földi!
- Adjon isten! Hova s merre?
- Én megyek - feleli a kampós botú ember - ország-világot bejárni. És kend avval a nagy kalapjával?
- Hát - mondja a szegény ember - ez a kalap olyan, hogy aki felteszi, az láthatatlan lesz. Na és az a bot milyen?
- Ez a bot olyan, hogy csak azt kell mondani, üssed, üssed botocskám, s aztán elhúzza annak a nótáját, akire megharagszunk.
Gondolkodik a szegény ember, s megkérdi a földit:
- Nem cserélné el ezt a kalapot avval a bottal?
- Hát dehogynem, nem bánom - feleli amaz.
A szegény ember elcserélte a kalapot a bottal. Megvárta, hogy az ember a nagy kalappal jól elhaladjon, s egyszer csak rákezdi:
- No, te bot, most üssed, üssed, fussál utána, addig üssed, míg a kalapot visszahozod!
Ment s a bot egykettőre. Egyhamar utolérte a nagy kalapos embert.
- Ide a kalapot!
- Menj innen, te bot! Én téged elcseréltelek!
- Nem baj, de most a gazdám azt parancsolta, hogy hozzam vissza a kalapot, ide vele! - Azzal nekiugrott a földinek, s elhúzta a nótáját úgy, hogy adta, de már szívesen a kalapot, csak megszabaduljon a bottól. A bot reáakasztotta a kalapot a végére, s visszafutott a szegény emberhez.
Feltette a szegény ember a kalapot, s azt mondja a botnak:
- Na, te bot! Egy jó hajításra van egy ember, annál van egy daráló, most menjél utána, s azt is üssed, üssed, és hozd vissza nekem a darálót! - Úgy is lett. A bot kopogott, egyhamar utánament, s mikor a darálós embernek a hátához ért, rákiáltott:
- Állj, meg, hej! Ide avval a darálóval!
- Menj innen, te bot, ezt én elcseréltem a kalapért! Ez az enyém!
- Adod vagy nem adod? - Azzal a bot nekiesett a darálós embernek, keresztül hosszába, nyakát, hátát, ahogy érte, úgy, de úgy elverte, hogy az ember elejtette a darálót, és futásnak eredt. A bot felragadta, s visszavitte a szegény embernek.
A szegény embernek így lett kalapja, botja, darálója. Jaj, hogy örvendett! Nemsokára hazaérkezett.
Otthon már erőst várták, mert éhesek voltak a gyermekek, s egy falás ennivalójuk nem volt.
Azt mondja a szegény ember:
- Ne búsuljatok, lesz ennivaló, hoztam egy darálót.
Felcsattant az asszony:
- Mi a fenét csináljunk egy darálóval, lóg itt elég a falon meg a spájzban!
- Na, várjál csak, asszony! - magyarázta a szegény ember. - Ez nem olyan daráló, gyere csak ide! - Letette a darálót az asztalra, s azt mondja a gyermekeinek: - Üljetek csak körbe itt az asztalnál mind! Te is, feleségem, ide! Én is. - Mind eltátották a szájukat, s várták, hogy most mi lesz.

(folytatjuk)