A megszolgált bér II. rész

- Nem eresztlek - szólt az apja -, mert a bátyáid is csak szégyenemre voltak oda, pedig ők nagyobbak.

A fiú azonban olyan sokáig kérte, míg végre eleresztette. Az anyja neki is sütött pogácsát, s avval elindult. Mikor ahhoz a dombhoz ért, ahol a bátyjai falatozni leültek, ő is letelepedett, s elővette a pogácsát. A vén koldus tőle is kért egy falásnyit, ő pedig az egészet megosztotta vele.

- Az Isten fizesse meg! Jótett helyébe jót várj! - köszönte meg az öreg, s ajándékul egy furulyát adott a fiúnak.

A furulyának olyan gyönyörű hangja volt, hogy szólására a madarak is énekelni kezdtek a fán, a verebek leszállottak melléje, s bátran csipkedték a morzsákat. A fiú egy darabig gyönyörködött bennük, azután felszedelődzködött s ment tovább.

Amint ment, mendegélt, s már egy jó darab utat a háta mögött hagyott, találkozott azzal a vénemberrel, akinél a bátyjai szolgáltak. Ahogy megpillantotta az öreget, barátságosan köszönt neki. Az öregnek megtetszett a becsülettudó legényke, s megkérdezte tőle, hová igyekszik. A fiú elmondotta, hogy szolgálatot keres, s az öreg megfogadta őt is a juhai mellé. Mikor a juhokat átadta neki, azt mondotta: ahogy őrzi őket, úgy veszi majd hasznát.

A fiú a juhoknak jól gondját viselte, nem kímélt semmi fáradtságot, s mindig jó legelőt keresett, rendes időben itatta őket, s így a juhok napról napra híztak és szépültek. Míg a juhok legeltek, furulyázott mellettük egy fa alatt, miképp a jóravaló pásztorgyermekek szokták, s a vén koldustól kapott furulya olyan szépen szólott, hogy a madarak énekelni kezdtek, a báránykák pedig csodálkozással bámultak rá.

Egy nap gyönyörű szép templomot pillantott meg a közelben, s mivel a templom ajtaja nyitva volt, belépett rajta. Az oltáron gyönyörű madár énekelt, de olyan szépen, hogy örömmel töltötte el a szívét annak, aki hallgatta. Alighogy belépett a templomba, a madár a vállára szállott, s ott folytatta énekét. Azután azt mondotta a fiúnak, hogy siessen vissza a nyájához, mert letelt az esztendő.

A fiú szót fogadott, s amikor visszament a juhokhoz, ott kapta a gazdáját.

- Édes fiam - azt mondja neki az öreg -, hajtsd haza a juhokat! Nagyon meg vagyok elégedve veled, amint hazamegyünk, mindjárt meg is jutalmazlak.

A fiú ezúttal is szót fogadott neki, s hazaterelte a juhokat. Ahogy hazaérkeztek, az öreg őt is a kincseskamrába vezette, ahol három tetőzött régi véka pénz állott. Azt mondja az öreg a fiúnak, hogy válasszon közülük, amelyik tetszik. A legényecske a rézpénzt választotta.

- Nem szolgáltam ugyan még ennyi érőt sem - azt mondja a vénembernek -, ezt sem vinném el magamnak, apámékon szeretnék segíteni vele.

- Derék, tisztességes, becsületes fiú vagy! - dicsérte az öreg. - Nem csalódtam benned, s ezért mind a három vékával neked adom. Eredj bátran haza, mikorra hazaérkezel, nálad lesz a pénz is!

A fiú szépen megköszönte a vénember jóságát, s haza is ment az apjáékhoz. Otthon kérdezték, hogy folyt a sorsa, s mikor elmondta, a bátyjai jól kikacagták, milyen bolond, s a vénember hogy megcsalta. Nekik legalább egy-egy zsák fövenyt adott, de neki még azt sem. Pedig ugyancsak elkelne egy kis pénz a háznál, mert időközben úgy leszegényedtek, hogy az is alig-alig van, amit egyenek.

Amint legjavában szidják a fiút, hát egyszer csak szekérzörgést hallanak, megáll egy szekér a kapu előtt, három lóval. A szekéren senki sem ült, de mikor kimentek, az oldalán az állt, hogy a szekér, a három ló, s a sok kincs, ami a szekéren van, mind a legkisebb fiúé. Nem sokat tanakodtak hát rajta, hanem behajtották az udvarra, s ma is boldogan élnek a kincsből, ha ugyan még meg nem haltak.