A sárga kicsi kígyó I. rész

Hol volt, hol nem volt, még hetedhét országon is túl, volt egyszer egy szegény ember, s annak felesége. Éltek, ahogy éltek, nem panaszkodtak a szegénység miatt, csak azon keseregtek, hogy nincs gyermekük.
Imádkoztak este, reggel, lefektükben, felkeltükben: Uram, Istenem, csak akkora gyermeket adj, mint egy ütés tapló! De az Úristen nem hallgatta meg az imádságukat.
No, telik-múlik az idő. Felébred egy reggel az asszony, s azt mondja az urának:
- Hallja-e! Milyen bolond álmot láttam én az éjjel!
- Mit, ugyan bizony?
- Hát a házunkba jött egy ősz hajú, hétsinges szakállú öregember, s azt mondja: „Tudom én, mi a bajotok, neked s az uradnak! Ha gyermekre van szükségetek, menjetek ki ma reggel a kapu elé, ott álljatok meg, s akármiféle ember vagy állat jön arrafelé, fogjátok meg, vigyétek be, az lesz a ti gyermeketek!"
- No, hallod-e, asszony, ez elég bolond álom, de próbáljuk meg!
Mindjárt felöltöznek, kimennek a kapu elé, s ott álldogálnak egy jó darabig.
Hát egyszer csak arra fut egy sárga kicsi kígyó.
Hé, ördögadta, neki a sárga kicsi kígyónak, megfogják, az asszony a keblébe dugja, beviszik a házba, s ott jól tartják tejbe mártott kenyérrel.
Telnek-múlnak a napok, egyszer csak megszólal a sárga kicsi kígyó, s azt mondja a szegény embernek:
- Apó! Menjen el kend a királyhoz, s kérje meg nekem a leánya kezét!
- Mit beszélsz, te szerencsétlen teremtés, hiszen a király mindjárt fejemet véteti!
- Csak menjen el kend, ne féljen semmitől, a többi az én dolgom lesz!
Addig s addig kérte, hogy a szegény ember felkászálódik, s elmegy a királyhoz. Egy jó puskalövésre volt a király palotája. Bemegy az udvarba, s hát a király éppen akkor sétál a katonái előtt, s vizitel. Odamegy a szegény ember, köszön, s azt mondja:
- Felséges királyom, életem, halálom a kezedben van, az én fiam, a sárga kicsi kígyó azért küldött ide, hogy megkérjem neki a leányod kezét!
Nagyot kacag a király, hogy a könnye is kicsordult belé.
- Jól van, te szegény ember, én nem bánom, hanem előbb három dolgot adok fel a fiadnak, s ha azt meg nem teszi, karóba húzatom a fejét. Az első feltétel az lesz, hogy hozzon három aranyalmát Tündér Ilona kertjéből!
Hej, elszontyolodott a szegény ember. Most már kifogy ebből az egy fiából is. Hogy is tudta ilyen bolond dologra adni a fejét! Alig volt híja, hogy felvesse a nagy búbánat! Hazamegy s mondja a fiának a király üzenetét. Azt mondja a sárga kicsi kígyó:
- Azért bizony egyet se búslakodjon kend, még ma elhozom a három aranyalmát!
Azzal csak kifordult az ajtón, s meg sem állt Tündér Ilona kertjéig. Ott bebújt a kert hasadékán, felfutott a legelső fára, s lenyisszantott egy almát. Hej, akkorát csendült erre a kert, hogy hetedhét országon is túl hallatszott a csendülése. Hát csak törtet elő a hétfejű sárkány (mert az őrizte a kertet), a szájából hétsingnyire lövellt a vörös láng. Megállt a fa alatt, szimatolt erre is arra is, hátha megláthatna valakit. De a sárga kicsi kígyó bebújt a fa odvába, s meg sem moccant, amíg a hétfejű sárkány nagy robajjal el nem szelelt. Akkor kiugrott az odúból, leszakított még két almát, s nagy lelkendezve futott haza, s futott apja a királyhoz.
- Itt a három aranyalma, felséges királyom!
Nézi a király erről is, arról is, forgatja az almákat minden oldalra, de azok bizony igazi színarany almák voltak!
- No jól van, te szegény ember, hanem még hátra van két feltétel. Mondd meg a fiadnak, hogy ha holnap reggel ilyen kakassarkon forgó aranypalotát nem teremt a te házad helyére, mint az enyém, szörnyű halálnak halálával hal meg!
Aj, csak most szontyolodott el istenigazából a szegény ember! Nagy tépelődésben volt szegény feje, hogy mit tud most csinálni az a picinyke teremtés! Lopni csak lophat, de hogy építsen, amikor egy babaházat sem volna képes felépíteni! Sírva mondja otthon a fiának:
- Jaj, szerelmes gyermekem, mibe ártottad magad! Ha holnap reggelre olyan palota nem lesz a házunk helyén, mint a királyé, szörnyű halálnak halálával halsz meg!
Azt mondja erre a sárga kicsi kígyó:
- No, bezzeg, apó, ha kend ezen is tud epekedni! Csak feküdjön le békével, kend is, anyó, reggel majd csodára ébrednek!
Besötétedik, s kimegy a sárga kicsi kígyó az udvarra. Elővesz egy sípot, megfuvintja, s hát abban a szempillantásban annyi ördög kerekedett össze, hogy a hold s valamennyi ragyogó csillag az égen mind megfeketedett. Csak előlibbent egy sánta ördög, s azt kérdi a sárga kicsi kígyótól:
- Mit kívánsz, édes gazdám?
- Azt, hogy ezt a házat szépen szedjétek széjjel, s éppen olyan aranypalotát építsetek ide, mint a királyé!
Haj, nekiesett az a rengeteg ördög, surrogtak-burrogtak, mozgolódtak, forgolódtak, s mire pitymallott, az utolsó szögig készen volt a palota. Felébred reggel a szegény ember és a felesége, csak dörzsölték, dörzsölték szemükből az álmot, kérdezték egymástól: vajon ők-e ők? Odafut a sárga kicsi kígyó s azt mondja: - Bizony, csak kendtek - kendtek!
Felszökik a szegény ember az aranyos ágyból, felöltözik aranyos gúnyába, s fut a királyhoz, aki most ott állt az ablakában, s onnét nézte a palotája társát. Jó messziről elébe kiáltott a szegény embernek:
- Be se jöjj, te ördöngös gyermeknek ördöngös apja, hanem vidd meg a harmadik feltételt, hogy ha holnap reggelre a két palotát össze nem köti egy aranyhíddal, s a híd két oldalán aranyfákon aranymadarak nem énekelnek, elpusztítom a föld színéről minden nemzetségével együtt.

(folytatjuk)