A szegény leány három ruhája II. rész

Az öregember nem válaszolt a kérdésre egy szót se, csak sarkon fordult, kiment a házból, lóra pattant, elvágtatott.
Ismét eltelt három év meg három hónap meg három nap is. Semmi hír nem érkezett a leányról, mikor egyszer csak lódobogást hall a szegény asszony. Kinéz az ablakon, hát megjött az öregember, hozza a kezében az aranyruhát, leteszi.
- Ezt a ruhát küldi a leányod az aranypalotából - mondta, s vette a kalapját, hogy már megy is.
A szegény asszony nagyon örült, hogy a leánya gazdag, de mégis meg szerette volna tudni, hogy miként él. Megkérdezte:
- Csak azt mondd meg nekem, hogy hol él a leányom, és ki teszi gazdaggá?
Az öregember nem válaszolt a kérdésre egy szót se, csak sarkon fordult, kiment a házból, lóra pattant, és elvágtatott.
Megint eltelt vagy három év meg három hónap meg három nap. Egy szem hír, annyi sem érkezett a leányról, mikor egyszer csak megint lódobogást hall a szegény asszony. Kinéz az ablakon, hát újra itt van az öregember, de már az ezüstruhát hozza.
- Ezt a ruhát küldi a leányod az ezüstpalotából - mondta, s a szeméből a könnyek csak úgy patakzottak.
Megijedt a szegény asszony, mert tudta, hogy a leánya nagy veszedelemben van. Megkérdezte az öregembert:
- Csak azt mondd meg legalább, hol találom a leányom, hogy segíthetnék rajta?
Az öregember most is vette volna a kalapját, hogy elmegy, ha a Burkus kutya le nem lopja a kalapot az asztalról, s ki nem oldalog vele az udvarra.
- Kalap nélkül mégsem mehetek - mondta az öregember. - Mindent megmondok, ha nekem adod ezt a kutyát, mert hogy ez táltos kutya.
Megígérte a szegény asszony, hogy odaadja a Burkust, csak beszéljen már, hogy mi van a leánnyal.
- Jól figyelj! - kezdte az öreg. - A leányod a zsiványkirálynak volt a felesége. Nagy boldogságban éltek a gyémántpalotában, de nekik ez mind kevés volt. Gazdagság kellett, töméntelen gazdagság, és ekkor a zsiványkirály elrabolta az aranykirály vagyonát, beköltözött az aranypalotába. De ekkor jött az ezüstkirály, szemet vetett a gyönyörűséges szép asszonyra, megvívott érte a zsiványkirállyal. Meg is ölte egyből, a leányodat meg elrabolta a nagy vagyonával együtt. Így került Rezeda az ezüstkirály palotájának tömlöcébe, ahol a patkányok meg a férgek rágják.
- Jaj, mit tegyünk, mit tegyünk? - tördelte a kezét a szegény asszony. - Hogyan szabadítsuk meg szegény leányomat a pusztulástól?
- Megmondom én - szólt az öregember - de el ne árulj az ezüstkirálynak, mert különben a halál fiai vagyunk mindketten. Keresd elő a falu legszegényebb legényét, ha az akarja, megmentheti Rezedát.
Futott a szegény asszony a faluba, bekopogott a legszegényebb házba.
- Édes fiam, János, tudom, mindig szeretted Rezedát. Most a tied lehet, ha akarod, de ki kell szabadítani az ezüstkirály palotájából.
Megörült a legény, mert még a mai napig is Rezedáért epekedett. Mindjárt vette a tarisznyáját, indult a szegény asszonnyal. Az öregember ezalatt visszacsalta a kalapot a táltos kutyától, és mikor meglátta Jánost, így szólt hozzá:
- Ide figyelj, János fiam! Te most elmész az ezüstkirály palotájába, ott a legsötétebb pincébe van bezárva Rezeda. Ha kiszabadítod, tied lesz mindörökre. De jól vigyázz, mert az ezüstkirály palotáját az a tizenkét zsivány őrzi, aki valamikor a zsiványkirály testőre volt. Ha azokat legyőzöd, győztél, de ha ők győznek le téged, a halál fia vagy. Még csak annyit mondok: vidd magaddal ezt a kalapot, ezt a lovat meg ezt a táltos kutyát. Nagy szükséged lesz mindháromra.

(folytatjuk)