Ancsurka I. rész

Volt a világon, hol nem volt, volt egyszer egy király, annak három lánya. Egyiket hívták Erzsikének, a másikat Mariskának, a harmadikat Ancsurkának. Nagyon elszegényedtek, a szülők meghaltak, a lányok olyan szegények maradtak, mint a templom egerei. Így szólt egyszer az öregebb testvér:
- Gyerünk el szolgálni, mert éhen halunk!
Összeszedték magukat mind a hárman, elkészültek az útra. Mentek, mendegéltek, mentek hetedhét ország ellen. Mentek az őserdőkben nagyon-nagyon messzire.
Nagy sokára odaértek egy királyi várhoz. Bekéredzkedtek éjszakára, mert beesteledett, s nem tudtak továbbmenni. A várbeliek kérdezik: hol járnak itt, ahol a madár sem jár?
- Járunk-kelünk, bujdosunk, szolgálatot keresünk!
- Ó, hát itt jó helyen járnak, ha szolgálni akarnak, mind a hármat befogadjuk.
Ancsurka szép lány volt, a királynak megtetszett. Mindig a kedvében járt, dédelgette.
Múlt az idő, teltek a napok, hónapok. Régen ott voltak. Egyszer azt mondta a király, mert fiatal ember volt, nem nős még, hogy annyira megtetszett neki Ancsurka, tán még el is veszi feleségül.
Ez a nénjei fülébe jutott. Bosszút forraltak Ancsurka ellen. Súgdostak egymásnak:
- Hallod-e, tán a király még el is veszi Ancsurkát, annyira megtetszett neki! - mondta az egyik.
-Ezt pedig ne engedjük!
Erzsi fölment a királyhoz.
- Király őfelsége - mondta neki -, Ancsurkát nehogy elvegye! Mert az olyan lány ám, hogy egy vén boszorkánynak a tengervágó vesszőjét, tengervágó cipellőjét el tudja hozni. Ha azokat elhozza, akkor elveheti feleségül.
Felhívatta a király Ancsurkát.
- Hallod-e, Ancsurka, nővéreid azt mondják, hogy te olyan lány vagy, ki egy vén boszorkánytól el tudja hozni a tengervágó vesszőjét, tengervágó cipellőjét - mondta neki.
Ancsurka nagyon elszomorodott.
- Ha már király őfelsége parancsolja, megpróbálom.
- Hozd el - mondja a király -, mert ha nem hozod, halál a fejeden!
- Tessék nekem adni, király őfelsége, négy darab szalonnácskát!
Odaadta neki a király a szalonnadarabkákat. Ancsurka elindult a vén boszorkányhoz.
Amint odafele mendegél, hát a boszorkány kiskutyája már messziről megérezte, hogy Ancsurka megy.
- Megállj, Ancsurka! - ugatja a kutya. - Miért jössz?
- Miért jövök? Majd tudom én, miért jövök.
- Megmondalak ám öreganyámnak!
- Ne mondj meg, kiskutyám, adok szalonnácskát!
- Adjál hát!
Adott neki szalonnácskát, és míg a szalonnával bajlódott a kiskutya, addig bement a házba Ancsurka. A vén boszorkány éppen aludt, a kutya meg megette a szalonnát. Akkor azt mondja.
- Megállj, Ancsurka, megmondalak ám most már öreganyámnak!
- Ne mondj meg, kiskutyám, adok még egy kis szalonnácskát!
- Adjál hát!
No, adott neki megint egy darabot. A vén boszorkány házában ott volt a tengervágó vesszőcske meg a tengervágó cipellő.
Ancsurka felkapta, szépen kiosont, nem ébredt fel a boszorkány. De ahogy Ancsurka elindult, a kiskutya szaladt utána.

(folytatjuk)