A szegény meg a gazdag legény

Volt a világon egy szegény meg egy gazdag legény. Hat ökre, tornácos kőháza volt a gazdag legénynek, de még csak egy borjacskája sem a szegénynek. Hej, sokat kesergett magában a szegény legény: ám, az Isten egynek sokat ád, másnak keveset sem, s nem elég a szegénység, a gazdag le is nézi szegényt. Mert csakugyan úgy is volt: a gazdag legény lenézte a szegény legényt, még a köszöntését sem fogadta.
Egyszer aztán mit gondolt, mit nem a szegény legény, ő bizony megunta a sok éhezést, rongyoskodást, süttetett az édesanyjával hamuban sült pogácsát, s elment világgá. Azt mondta az anyjának:
- Ne sírjon, édesanyám, majd megsegít a jó Isten, s ha visszakerülök, nem éhezünk, rongyoskodunk többet.
Elindult a szegény legény, ment, mendegélt hegyeken-völgyeken által, hetedhét ország ellen, hajnaltól estig meg sem állott, akkor leült egy fa alá, elővette a hamuban sült pogácsát, s elkezdett falatozni. De még kettőt sem falt, melléje sompolyog egy róka, s kéri könyörögve:
- Hallod-e, te szegény legény, adj egy falás pogácsát Isten nevében, egy hete, hogy nem ettem.
Mondta a szegény legény:
- Adok, hogyne adnék, nem egy falást, többet is, te szegény róka.
Kettétörte a pogácsát, s felét a rókának adta. Megeszi a róka nagy mohón a pogácsát, s mondja a legénynek:
- No, te szegény legény, jótétel helyébe jót várj! Nesze, három szál a szőrömből, tedd el jól, s ha valahol nagy bajban lész, vesd tűzbe mind a három szálat, én mindjárt ott leszek melletted, a többi aztán az én gondom.
Hitte is, nem is a legény, de mégiscsak eltette a három szőrszálat, elbúcsúzott a rókától, s addig ment, mendegélt, míg a király városába nem ért. Fölment nagy bátran a palotába, egyenesen a király színe elé, köszöntötte a királyt illendően, az is fogadta emberséggel, s kérdezte, hogy mi jóban jár.
- Szolgálatot keresek, felséges királyom - mondta a legény.
- Szolgára nincs szükségem - mondta a király -, de van egy háromszázhatvanhat vékás búzaföldem, azon már úgy elérett a búza, hogy mind kipattog a szeme: ha ezt a földet huszonnégy órának a leforgása alatt learatod, behordod s ki is csépeled, három tarisznya pénz lesz a jutalmad, mégpedig egy tarisznya arany, egy ezüst s egy réz. De azt is megmondom, hogy ha ezt a munkát el nem végzed, annyi botot veretek rád, ahány nap van az esztendőben. Megvakarja a fejét a szegény legény, hümmöget, gondolkozik, nem tudja mit csináljon: vállalja-e, ne-e a munkát: ő bizony mégis elszánta magát, ahogy lesz, úgy lesz, hátha jó lesz. Mondta a királynak:
- Elvállalom a munkát, felséges királyom, talán megsegít a jó Isten.
Jó hajnalban kiment a háromszázhatvanhat vékás búzaföldre, beleállott a búzába, vágta, vágta, hogy csak úgy csurgott róla a véres verejték, de ím, elkövetkezett az este, s hát még annyi búza állott a lábán, hogy elég lett volna a learatása kerek esztendőre. Hej, búsult a szegény legény, főtt a feje, nem tudta, mitévő legyen, éljen-e, haljon-e, fusson-e, maradjon-e. Amint így évelődnék, búslakodnék magában, eszébe jut, hogy mit mondott a róka: előveszi a három szőrszálat, tüzet gyújt hamarosan, a szőrszálat beledobja, s hát csakugyan abban a szempillantásban ott termett a róka.
- Mi bajod, szegény legény? Látom, nagy búnak eresztetted a fejedet.
- Haj, ne is kérdezd, édes rókám! Nézd ezt a tenger búzát. Bolond fejjel elvállaltam, hogy huszonnégy órának a leforgásán learatom, a király udvarába hazahordom, ott ki is csépelem, s látod-e, fele idő kitelt, s annyi mintha nem is arattam volna.
- No, ha csak ennyi a bajod, feküdj le s aludj, majd learattatom én a király búzáját, haza is hordatom, ki is csépeltetem reggelre.
Azzal belefújt egy kicsi sípba, s hát uramteremtőm, abban a pillanatban a tenger egér, hörcsög meg galamb lepte el a búzaföldet. Az egerek aratták, a hörcsögök kévébe kötötték, kalongyába rakták a búzát, a galambok meg kiszemezték, s reggelre mind egy szemig hazavitték.
Reggel, mikor kiállott a király a palota tornácára, a pipa kiesett a szájából, úgy elcsodálkozott azon a nagy hegyen, mit a galambok hordottak az udvar közepére. Búzahegy volt az, aljától a tetejéig.
De bezzeg a király sem másolta meg a szavát, méretett a szegény legénynek három tarisznya aranyat, az meg nagy vígan hazament az édesanyjához. Ám hogy, hogy nem, neszét vette a gazdag legény a szegény legény szerencséjének, nem állotta meg, hogy átal nem menjen a szegény legényhez, pedig azelőtt észre sem vette nagy kevélységében.
- Hallottam a hírét, hogy sok pénzt szolgáltál, igaz-e? - kérdezte a gazdag legény.
- Bizony ha hallottad, jól hallottad - mondotta a szegény legény -, de nem is adták ingyen: learattam s kicsépeltem huszonnégy órának a leforgásán a király búzáját, ami háromszázhatvanhat vékás földön termett.
A gazdag legény nem szólt semmit, de gondolta magában, hogy aminek a szegény legény, annak ő is képese; megirigyelte tőle a sok pénzt, s mert többhöz több kell, nem volt odahaza maradása, süttetett az anyjával tiszta búzalisztből egy tarisznya pogácsát, melléje jóféle pecsenyéket, s úgy indult a király udvarába. Éppen azon az úton járt, ahol a szegény, éppen az alá a fa alá talált leülni, s hát jóformán elé sem szedte az elemózsiáját, ott termett a róka, s kérte könyörögve:
- Hallod-e, te gazdag legény, adj egy falást Isten nevében, egy hete, hogy nem ettem!
- Ha nem ettél, az a te bajod! - mordult rá nagy mostohán a gazdag legény. - Nem rókának sütötte édesanyám ezt a pogácsát.
Ez nem volt elég, még jól oldalba is rúgta a szegény rókát, s az nagy szégyenkezve elkullogott. Aztán a legény is, mikor annyit evett, amennyi belefért, továbbindult, s meg sem állott a király városáig. Fölment a királyhoz, éppen, mint a szegény legény, szolgálatot kért, de azt nem kapott, hanem a király azt mondta:
- Van még egy háromszázhatvanhat vékás földem, ha huszonnégy óra lefolyásán learatod, három tarisznya pénzt adok, de ha nem, annyi botot veretek rád, ahány nap az esztendőben.
Bezzeg a gazdag legény nem vakarta a fejét, nem tűnődött, gondolkozott, hanem egyszeriben elvállalta a munkát, s mindjárt ment a búzaföldre, ott aratni kezdett nagy serényen. Hiszen arathatott, izzadhatott, meg sem látszott az aratása azon a nagy földön, s mikor letelt a huszonnégy óra, alig volt a dolgának valami láttatja. No, ha úgy, a király sem vette tréfára, lehúzatta a gazdag legényt a húsz körméről, s egy nemsok, annyit sem engedett el a háromszázhatvanöt botból. Sajgó háttal, megszégyenülve botorkált el a gazdag legény, tán még haza sem mert menni.
A szegény legényből pedig hatökrös gazda lett.
Így volt, mese volt.