A szerencsekrajcár IX. rész

- Az ám - mondta az öreg király -, de hát csak később jutott eszembe, hogy a vörös király fiának is odaígértem a királyságomat, de még az unokámat is. Mit csináljak mostan?
- Én nem engedem a jogomat - pattogott a vörös királyfi.
- Én meg nem leszek a te feleséged - mondta a királykisasszony.
- Hát kié leszel, te hitvány teremtés, te, aki elárultad a nagyapádat?
- Akárkié, de nem a vörös királyfié.
- Hiszen tudom én, hogy kié akar lenni - szólt közbe a vörös királyfi. - Ezen a parasztfiún akadt meg a szeme.
- Azon hát, ha tudni akarod!
Gyurika pedig nem szólt semmit ezalatt, csak várt, várt.
- Majd elválik, hogy melyiké lesz kettőnk közül! - erősködött a vörös királyfi.
Azzal beszaladt, kardot hozott ki, s kezébe nyomta Gyurikának. Aztán a maga kardját rántotta ki, elővezettette a paripáját, s felpattant rá.
- Kettőnk közül az egyik itt marad! - vitézkedett a vörös királyfi.
- Én is azt akarom - mondta Gyurika.
S ezzel megkezdődött a bajvívás.
Az udvar kellős közepére ugratott Gyurika, nemkülönben a vörös királyfi is. Egyszerre csaptak össze kardjukkal, s csak úgy pattogott a szikra az acélból.
Gyurikának most volt először kard a kezében, kisebb is volt a vörös királyfinál, de azért ügyesen felfogott minden vágást.
„Megállj - gondolta magában a vörös királyfi -, majd szúrok, s akkor vége az életednek.”
S úgy tett, amint gondolta.
Egyszer, amint Gyurika erősen feléje suhintott, a vörös királyfi hirtelen félreugrott, s nekiszúrt a mellének.
Ha e pillanatban a táltos csikó félre nem ugrik, Gyurika bizonyosan a halál fia. De a táltos csikó félreugrott, a szúrás nem talált, a vörös királyfi meg nagyot lódult, s zsupsz - lefordult a földre, hogy csak úgy nyekkent belé.
Gyurika rászögezte a kardja hegyét a vörös királyfi mellére, s eképpen szólt:
- Kezemben az életed, vörös királyfi! Megölhetnélek, de nem öllek meg, pedig tudom, hogy te nem irgalmaztál volna nekem. Kelj fel, s takarodj vissza a hazádba!
A vörös királyfi keserves nyögések közt feltápászkodott a földről, nagy nehezen felkapaszkodott a lovára, s ügyet sem vetve a királyra, sem a királykisasszonyra, kioldalgott a várból.
Színét sem látták többet.
De már ekkor megszólalt az öreg király is:
- Ember vagy, fiam, Gyurka! Most már látom, hogy nemcsak csikósnak vagy ügyes, de vitéznek is vitéz vagy. Nyugodtan hagyom rád az országomat, nemkülönben az unokámat.
Gyurika ezalatt leszállott a táltos csikóról, szép gyöngén megsimogatta a nyakát, fejét, hátát, aztán felment a pitvarba, a király elébe. Ottan letérdelt a király előtt, s vele a királykisasszony is. Az öreg király pedig fejükre tette reszkető kezét, s megáldotta őket. Azt mondta végezetül: ásó-kapa s a nagyharang válasszon el egymástól.
Na, lett aztán a forgó várban hetedhét országra szóló dínomdánom, hejehuja, lakodalom. A szegény embert s otthon maradt tizenkét fiát még aznap elhozták aranyos-bársonyos udvari hintókban. Az öreget, a fiait mind felöltöztették pompás ruhákba, amilyeneket csak hercegek szoktak viselni. Gyurikának pedig még koronát is tettek a fejére.
Hét egész hétig tartott a dínomdánom, ott volt az egész ország népe, s még a sánta koldusok is táncra kerekedtek. Mikor aztán a héthetes dinomdánomnak vége szakadt, Gyurika meg a felesége, hogy egy kicsit országot-világot lássanak, tojáshéjba kerekedtek, s a Küküllő vizén útnak eredtek.
Holnap legyenek a ti vendégetek!

(vége)

Szakmai partnerünk az NMHH.