A kőkecske II. rész

A törökök megörültek nagyon, hogy ilyen gyorsan elkészült a szegény ember a lehetetlennek látszó munkával. Amikor osztozkodásra került a sor, elkergették, és semmit sem adtak neki. Rátették a kecskét egy szekérre, és vígan elhajtottak. A szegény ember meg visszaballagott a fához, ahol az igazi kecske volt. A méh őrizte a fa oldalán. Ekkor a kőkecske elkezdett mekegni, a méh megértette, és elmondta a szegény embernek, hogy a kecske azt mondta: nem kell őt széttörni az aranyért! Csak azt kell mondani neki: ,,Kecske, táncolj!”, és táncolni kezd, és hull szőréből az arany.

- Nem kell nekem a kecske! - mondta a méhnek a szegény ember. - Elég lesz nekem, ha egy táncolásának az aranyát kapom meg.

- Nekem sem kell a kecske! - mondta a méh. - Csak azt az aranyat add nekem, amit kikötöttem. A kecske legyen a tiéd!

A szegény ember megköszönte a méh jóságát, és azt mondta neki:

- Köszönöm, méhecském, amit velem tettél. Bármikor jársz házam tája felé, térj be hozzám, mindig édes mézzel fogadlak.

A szegény ember odament a kecskéhez, és véletlenül rálépett a farkára. Abban a pillanatban előbújt a fa mögül a kecske. Hozzásimult a szegény emberhez, és így szólt:

- Te vagy az én drága gazdám! Mindig hűséggel szolgállak!

- Mit adjak neked enni, ha hazaviszlek? - kérdezte a kecskétől a szegény ember.

- Minden ebédnél, uzsonnánál és vacsoránál engedd meg, hogy hozzáérinthessem az ételedhez a nyelvem. Ez elég lesz nekem!

A szegény ember beleegyezett, és azt mondta:

- No, ha az én kecském vagy, tedd, amit mondok! Táncolj kecském!

A kecske erre olyan táncba kezdett, hogy úgy szakadt róla az arany, mint a záporeső. A szegény ember felvett az aranyakból egy szemet, és a méhnek akarta adni, de nem találta sehol sem. A kecske meg ment mindenhol utána, és hullatta az aranyat. Alig győzte összeszedni a nagy kincset a szegény ember. Végre az erdőben egyszer csak rászállt a szegény ember keze fejére a méh. így szólt az emberhez:

- Próbára akartalak tenni, hogy állod-e az alkut. Jól van, szegény ember, látom, hogy becsületes ember vagy. Ezért téged és a faludat is gazdaggá teszlek!

A méh elröppent, a szegény ember meg hazament a kecskével együtt. Meggazdagodott, de azért nem feledkezett meg a munkáról sem. Szorgalmasan dolgozott, és segítette a szegényeket. Maga mellé katonákat fogadott, hogy vigyázzanak a kecskére meg reá. Tartott tőle, hogy a törökök keresik majd.

Telt-múlt az idő, évek múltak el. Alig volt olyan vármegye az országban, ahonnan a törökök rabolni tudtak volna. Szükségük lett a kőkecskére. Elhatározták, hogy felbontják és megosztoznak. Sokat forgatták, ütögették, de nem boldogultak vele sehogyan sem: nem akart széttörni. Egyszer csak egyikük véletlenül megnyomta az egyik szemét. Abban a pillanatban a kecske szétmállott, szétesett. Látták a törökök, hogy nincsen a belsejében egy lyukas garas sem.

Tanácskoztak, hogy mit tegyenek. álruhában elindultak a szegény ember keresésére. Egyikük meg is találta, és hírt vitt a társainak. Rárontottak egy éjjel a szegény ember házára, de katonái szembeszálltak a törökökkel, és elkergették őket az ország másik végébe meg még azon is túl.

Így szabadult fel a magyar nép a törökök rablásai alól. A szegény ember szívesen fogadott minden nélkülözőt, mert a kecske mindig táncolt, ha szükség volt rá. A sok pénzből néha aranyhegyek állottak a szegény ember udvarán, de olyan nagy volt a szegénység, hogy mindig elfogyott. Egyszer aztán a szegény emberrel együtt a kecske is elmúlt a világból, és ha most nem mondtam volna el a történetet, senki sem tudná, hogy ilyen kecske is volt már a világon.