A buták versenye II. rész

De nem szólt. Lepihent ott egy kicsit, az asszony meg nekifogott a sütésnek. Levágta a libákat, s elkészítette az útravalót. Reggel felkelt az ember, felnyergelte a lovat, s úgy ment el.

Alig ment el az ember, mindjárt érkezett haza a kereskedő.
Az asszony hangos vidámsággal fogadta már messziről:
- Gyere, gyere, hírt hallottam a fiunkról!
A kereskedő hitetlenkedve nézett rá:
- Menj el, tán megbolondultál?
- Nem is hiszed? Itt a bizonyíték! Nézd meg elküldtem a lovat neki. Szegény csonttal meg ronggyal kereskedik odaát; maga húzza a szekeret! Küldtem neki egy kis kalácsot is meg három libát, s még a kis gyűjtött pénzből, amiről te nem is tudtál. Na meg a bundát is, amit arról az asszonyról lecsaltál! A kereskedő nagyot lélegzett, úgy ránehezedett a haragossság.
- Ki volt az, te boldogtalan, akinek te ezeket adtad?
- Egy ember a másvilágból! Egyenesen a másvilágba ment!
- Csak butaság ne volna a világon! - kiáltotta az ura. - Hogy valaki ilyen hiszékeny, ilyen tökkelütött, ilyen buta tudjon lenni!

Azzal a kereskedő elindult nyomban az ember után. Az ember már messziről észrevette, hogy valaki mérgesen siet utána. Bement a közeli erdőbe, megkötötte a lovát egy fához. Arrébb, az erdő szélén is volt egy fa, amelyik úgy állott, mintha el akart volna dőlni. Az ember fogta magát, nekidőlt, úgy tett, mintha azt támasztotta volna.
A kereskedő odament hozzá, és kérdezte tőle:
- Mondja, nem látott egy embert erre menni egy szürke lovon?
Az ember látta, hogy a kereskedőnek a méreg már-már az eszét veszi. Azért így felelt:
- Dehogyisnem láttam! De hiába is megy utána, mert az olyan erős ember, hogy senkitől sem fél!

A kereskedő megriadt egy kicsit. Nyelt egyet. De a mérgét csak nem nyelte le.
- Mondja, magától nem fél? - kérdezte.
Felelte az ember nyugodtan:
- Tőlem fél.
- Nem lenne szíves, hogy nekem visszahozza azt az embert? Adok száz forintot.
Az ember azt gondolta: ,,No, kipróbálom ennek is a butaságát." S azt felelte:
- Nem mehetek! Mert arra vagyok ítélve, hogy ha ezt a fát nem támasztom, apám, anyám, testvérem mind meghalnak.
A kereskedő valóban se látott, se értett a dühétől és fukarságtól. Azt mondta:
- Tartom én addig ezt a fát! Csak menjen gyorsan! Hozza vissza, mert nagyon sok mindent elcsalt a feleségemtől!

Az ember bólintott, köszönt, szépen felült a lóra, elindult és elment egyenest haza.
Otthon azt mondta a feleségének:
- Hazajöttem, mert akadtam olyan bolondra s butára, mint te!

A kereskedő egész nap várta az embert, hogy jöjjön vissza. Mikor megunta a várást, nagy óvatosan félreugrott, nehogy ráessen a dűlő fa. Akkor látta, hogy a fa nem dől le, akkor látta, hogy őt, a nagy ravaszt is lóvá tették.
- Miért jöttél haza? - kérdezte otthon az asszony, akit a konokság akkor is még megtartott butaságban.
- Mert van olyan buta még, mint te! - felelte az ember
- Nem megmondtam?! - vágott vissza tüstént az asszony, - Nem volt igazam?
Az ember békét akart, s azért csöndesen azt mondta:
- Igazad volt. Nem te vagy a legbutább.