A kőszívű öregember I. rész

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon, még az Óperenciás-tengeren is túl, volt egyszer egy szegény asszony. S annak a szegény asszonynak volt három szép fia.
Azt mondták a legények, hogy ők elmennek, s más országból hoznak maguknak feleséget, mert a falujukban nem találnak kedvükre valót. Feltarisznyálta őket a szegény asszony. Hamuból sütött nekik pogácsát, elbúcsúzott tőlük nagy könnyhullatásokkal, s elindultak a legények.
Hát ahogy mentek, mendegéltek, egy nagy erdőn vitt keresztül az útjuk. S ahogy az erdőn mentek keresztül, hát megesteledett. Láttak egy kicsi házikót, s oda bementek. S hát kit látnak abban a házikóban? Egy ősz öregembert.
- Hova s merre, fiatal legények? - kérdezte az öregember.
- Adjon isten, öregapánk! - köszöntek a legények. - Elindultunk feleséget keresni. Ránk esteledett, adna-e szállást nekünk éjszakára?
- Adok én szívesen - mondta az öregember. - Meghálhattok.
Megháltak nála a legények, s reggel azt mondta nekik az öreg:
- Halljátok-e, erre visz az utatok, s erre is kell visszajönnötök. S amiért szállást adtam, annak fejében azt kérem, mivel özvegyember vagyok, hogy nekem is hozzatok egy szép hajadont, egy szép leányt feleségnek!
Gondolta magában a három legény, hát minek ennek az öregnek a szép hajadon, amikor olyan öreg, hogy még csoszogni is alig tud. S úgy magukban kikacagták.
Na, továbbmentek a legények. S ahogy beértek egy országba, azonnal elszegődtek az ottani királyhoz. Ennek a királynak volt három erőst szép leánya. Egyik szebb volt, mint a másik. A legények jól viselkedtek, szolgáltak, katonák voltak, harcoltak, s úgy megszerette a király őket, hogy mind a három leányát a három legénynek adta feleségül.
Nagy örömmel vitték őket haza a legények, de csakugyan azon az úton kellet keresztülmenniük, ahol az öreg lakott. Mikor odaértek, köszöntek:
- Jó napot, adjon isten, öregapánk!
- Adjon isten! Jó sokáig oda voltatok! Hát hol s merre jártatok? Látom, magatoknak szép leányokat hoztatok. Három leányt, hát az enyém hol van? Nekem nem hoztatok? - kérdezte az öregember.
- Nem kaptunk - válaszolták a legények.
- Nahát, ha nem kaptatok, akkor itt mind kővé változtok! Csak egyetlenegy leány marad meg nekem feleségnek. A három legény s két leány itt kővé változzon! - szólt az öregember.
Ahogy ezt kimondta, abban a pillanatban a három legény s a két leány kővé változott. Csak egyetlenegy leány maradt meg, s azt ott tartotta magánál az öreg. Sepregetett, főzött, sírt a leány. Sajnálta a másik két testvérét, és sajnálta a három szép deli legényt is, de nem tudott rajtuk segíteni.
Egyszer, amikor az öregembernek erőst jó kedve volt, megkérdezte a leány:
- Öregapókám, mért változtattad kővé a többieket?
- Azért, mert az én szívem is kőből van - mondta az öreg.
- Hát hol van a te kőszíved?
- Hol van? Ott van az ágyterítőben.
Jól van, akkor az öregember elment, s ide-oda bolyongott az erdőben. A leány szedett egy csomó virágot, font egy erőst szép koszorút, s reátette az ágyterítőre. Este, mikor hazajött az öreg, lekezdett kacagni.
- Mért tetted azt a koszorút oda az ágyterítőre? - kérdezte.
- Azért, apókám - felelte a leány -, hogy ha az ágyterítőben van, akkor örüljön a szíved. Felkoszorúztam a szívedet.
Erre ismét kacagott az öreg.
- Nem ott van. Csak nem akartam megmondani.
- Hát hol van apókám? Mondd meg nekem! Úgyse tudom én megmondani senkinek - kérlelte a leány. - Senki nem jár erre, hát kinek mondanám meg?
- Ott van az ajtófélfában az én szívem - mondta az öreg.
Na, másnap a leány újra szedett egy nagy csokor virágot, s az ajtófélfára felakasztotta.
Este, mikor hazajött az öreg. s meglátta ott a virágot, azt mondta:
- Látom, jószívű leány vagy, mert felkoszorúztad az ajtófélfát. Ugye, azt gondoltad, hogy igazat mondtam, hogy ott van a szívem? Hej, pedig nem ott van!
- Hát hol van, apóka? - könyörgött a leány neki.
- Hát idehallgass! Ha nem árulod el senkinek, akkor megmondom, hol van az én szíven. Itt van nem messze. Egy rengeteg nagy erdő közepén van egy nagy szikla, abban a sziklában van egy madárka, s abban a madárkában van az én szívem. Ha valaki szétveri azt a sziklát, megfogja a madárkát, s kiveszi a szívemet belőle, akkor én abba a helybe visszakapom a szívemet.

(folytatjuk)