A békakirálylány I. rész

Mikor volt, mikor nem volt - volt valamikor a föld kellős közepében egy cserfa, olyan magas, hogy a teteje az eget verte. Ennek a fának a legfelső ágán ült egy ősz öregember; akinek a szakálla a földet verte. Ez mondta nekem ezt a mesét, hallgassátok meg. Hol volt, hol nem volt, de valahol mégis volt, volt egyszer egy király, s annak három szép dali fia. Azt mondja egyszer a király a fiainak:
- No, édes fiaim, ti már meg is házasodhatnátok, mind a hárman jól kinőttetek az isten markából.
- Hiszen mi meg is házasodnánk - mondták a fiúk -, de hol találjunk hozzánk illőt?
- Ezen én is sokat gondolkoztam - mondta a király -, mert sem keletre, sem nyugatra, sem északra, sem délre, ahány ország vagyon, egyben sincs olyan királykisasszony, aki hozzátok illő volna. Gondolja a király, összehívatja a tanácsosait, hátha azok kitalálnak valamit. Mindjárt összehívatja, ahány bölcs ember van az országban, összeülnek, tanakodnak ezek, s azt határozzák, hogy a három királyfinak csináltassanak három nyilat s három nyílvesszőt, álljanak ki az udvar közepére, onnét lőjék ki a nyílvesszőket, s amely országnak a földjén leesnek, ki-ki abból az országból vegyen feleséget. Megcsináltatják a három nyilat s nyílvesszőt, a királyfik ki is lövik hárman háromfelé, aztán elindultak a lövés irányában. A két idősebb fiúnak jó szerencséje volt, mert azoknak hét nap s hét éjjel sem kellett menni, megtalálták a nyílvesszőjüket, az egyik egy, a másik más király udvarában, leányt is találtak szemrevalót, feleségül is vették, nagy lakodalmat is csaptak, s még tán ma is lakodalmaznak, ha meg nem haltak. Hej, hanem a legkisebb bezzeg szerencsétlen csillag alatt született! Ment, mendegélt erdőkön, mezőkön, folyóvizeken által, de csak nem talált a nyílvesszejére. A hetedik nap már éppen vissza akart fordulni, mikor az Óperenciás tenger partjára ért, s hát mit látnak szemei! A tengernek közepén van egy szép zöld sziget, s annak a szigetnek épp a kellős közepén van az ő nyílvesszeje. Búsult szegény királyfi, tűnődött magában, még a könnye is kicsordult. Hát ő most hogy tudjon odajutni, ahol a nyílvesszeje van? Amint így
tűnődnék magában, csak kiugrik a tengerből egy csúnya varas béka, s kérdi tőle:
- Mi bajod, te királyfi, miért adtad búnak árva fejedet? Ránéz a királyfi:
- Hát te honnét tudod, hogy én királyfi vagyok? Mondja a béka:
- Nemcsak azt tudom, hogy királyfi vagy, hanem azt is tudom, hogy mi a bajod. Ugye, szeretnél átalmenni a szigetre, hogy visszahozzad a nyílvessződet? No, ne búsulj, én átalhozom neked, de csak azzal a feltétellel, ha feleségül veszel engem. Nagyot kacagott a királyfi:
- Mit beszélsz te? Hogy én téged feleségül vegyelek?!
- Hát jól van - mondja a béka -, ne végy feleségül, menj, s keresd tovább a nyílvessződet. Mit gondolt, mit nem a királyfi, azt mondja a békának:
- No, te istennek förtelmes állatja, úgyis el vagyok keseredve, feleségül veszlek. Azzal felült a lovára, maga elé ültette a békát, s indult vele hazafelé az apja udvarába. Útközben elesteledtek egy erdőben, s ott megháltak, de a királyfi csak azt várta, hogy a béka elaludjék, fölkapott a lovára, s úgy otthagyta, mintha ott se lett volna. Vágtatott, mint a szél, a szélnél is sebesebben, s örült, hogy megszabadult ettől a förtelmes állattól. Az ám, ahogy visszanéz véletlenül, mit lát? Ott ül a béka a lovának a farán!
- Ugye, meg akartál szökni tőlem? - mondta a béka. - De megállj, ezt még megkeserülöd! Hej, búnak ereszkedett a szegény királyfi! Mit tudjon csinálni?
Megpróbálta másik éjjel, harmadik éjjel, ha valamiképpen meg tudna szabadulni a békától, de mikor azt hitte, hogy hetvenhét mérföldre van tőle, ahogy hátranézett, ott ült a béka a lovának a farán, s megfenyegette őt másodszor is, harmadszor is:
- Megállj, királyfi, ezt te még megkeserülöd! Mit volt, mit nem tenni, haza kellett vinni a békát. Otthon még mindig lakodalmaztak a bátyjai, folyt a dínomdánom.
Bemegy a palotába, s kérdi tőle az apja, kérdik a bátyjai:
- No, fiú, hoztál-e feleséget, hol van, merre van? Mondja a királyfi nagy búsan:
- Menjetek ki az udvarra, s nézzétek meg! Kimennek mind az udvarra, de ott bizony nem láttak semmiféle asszonyi állatot. Kérdik tőle ismét:
- Hát hol az asszony?
- Itt van ni! - mondja a királyfi. - Ott ül a lovamon.

(folytatjuk)