A gazdag molnár II. rész

Visszament az öregasszonyhoz, s elpanaszolta, hogy biza kijött, a fejét meglátta, de szólni nem szólt semmit, csak bólintgatott. Sírt keservesen.
- Nem baj - mondja az öregasszony -, holnap este megint odamész a tó partjához. Adok neked egy furulyát - azt mondja -, s avval nekikezdel furulyázni, de csak ügyelj, akkor, amikor a telihold feljön. Mikor legszebben süt. Akkor csak szépen fújjad a furulyádat.
Avval a menyecske visszament a tó partjára. Vitte a furulyát. Várta, várta, amíg a telihold legszebben süt. Akkor nekifogott a furulyához. A furulya így szólott:
Gyere rózsám, gyere már,
Mert a szívem rég hogy vár.
Téged óhajt, téged vár,
Téged minden szív sajnál!

Hát mikor ezt elfújta a furulya, jöttek a habok, a hullámok, s egy pillanatra kibukkant a vadász egészen derékig a vízből. De most is csak integetett, hajolt felé a két kezével, de ki nem tudott jönni. Jött egy másik hullám, s visszasodorta. Hej, az asszony keserves sírások közt futott vissza a hegyre az öregasszonyhoz!
- Na, lelkem anyámasszony, láttam az uramat! Derékig egészen ki volt jőve. De nem szólott semmit, csak integetett a kezével. S jöttek a hullámok, s visszasodorták.
- Nem baj, fiam - azt mondja -, holnap este még egyet megpróbálsz. Hátha az aztán sikerülni fog. Na, hallgass csak jól reám! Itt van ez a guzsaly, ez az orsó. Vidd el a tó partjára, s fonjad, mikor a telihold feljön, akkor is mind fonjál! Aztán meglátod a végin, hogy mi lesz!
Úgy is csinált a menyecske. Mikor visszament a tó partjára, nekifogott fonni. Mind fonta, fonta, amíg teli lett az orsó. Addigra feljött a holdvilág, szépen sütött. Font, font az asszony. Egyszer csak jöttek a habok, hullámzottak, de olyan erősen, hogy még sohase. Kibukkant az urának a feje, s kibukkant egészen. Ki is ugrott a vízből teljesen, oda az asszony mellé. Kijött a tóból egy csomó víz is, s elborította őket, az asszonyt is, őtet is, összeölelkezve.
Na, a víz ahogy mind vitte őket, vitte erre, vitte arra, eleresztették egymást, már nem tudták tovább tartani. S víz aztán úgy kicsapott, egyik falu határától a másik falu határáig, s elsodorta őket egymástól. Egyiket egyik faluba, a másikat a másik faluba, s nem találkoztak össze többet. A víz visszahúzódott a tóba, ők megmaradtak a szárazföldön, nem lett semmi bajuk, csak elváltak egymástól.
Na, hát egyedül bolyongtak a világban, mitévők legyenek, mit csináljanak? Belállottak pakulárnak. Jött éppen a tavasz, s fogadták a juh mellé a pakulárokat. Beállottak oda. S az asszony se kapott más állást, ő is pakulárnak állott bé. Egyik az egyik, másik a másik faluba.
Az asszony arra tudott ügyelni, hogy a furulya nála maradjon. S mivel ő már pásztorasszony volt, pakulárné, hát mind furulyázgatott. S mivel éppen esős idő volt, mind a két pakulár, az asszony is, az ura is, a hegyek felé terelgette a juhait. S akkor ahogy terelgették a juhokat, az asszony nekifogott furulyázni, s a furulya megint fújta:
Gyere rózsám, gyere már,
Mert a szívem rég hogy vár.
Téged óhajt, téged vár,
Téged, minden szív sajnál!

Meghallotta az ember ezt a furulyázást.
- Szent Isten! Ezt fútta a feleségem is! Éppen így fútta a furulyával, amikor engem kihívott a tóból. Merre lehet, merre lehet?
Ment a hegy irányába. Kiment a hegyig, s már ott látta is. Látott egy csomó juhot s mellette egy asszonypakulárt; ment hamar az asszony felé. Mikor odaérkezett, megismerte, hogy a felesége.
Összeölelkeztek, összecsókolóztak. A nyájokat egybecsapták, s úgy ügyeltek azután reája. Osztán éltek nagy boldogan, még most is élnek, ha meg nem haltak.
Itt a vége.

guzsaly - kézi fonáshoz használt eszköz, melynek rúdjára tekerik a kendert
pakulár - erdélyi havasi juhász