A hajnalkötöző királyfi I. rész
(népmese)

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl volt egy király, és ennek három fia és három leánya. A király öreg volt már, fél lába a koporsó szélin. Egyszer, midőn közel volt halálához, így szól fiainak: No, fiaim! Leánytestvéreiteket annak adjátok, aki legelsőben kéri; a vadászerdőben pedig őrizkedjetek ama nagy jegenyefától, s ha elkéstek is valamikor éjszaka, ne menjetek alá hálni soha. Nemsokára meghalt az öreg király; királyságát a legkisebb fiára hagyta. Egyszer egy este, mikor vacsoránál mind együtt voltak, azt mondja valaki az ablakon: adjátok ide a legnagyobb leányt! A fiúk, hogy teljesítsék atyjuk rendeletét, odaadták mindjárt az ablakon által. Más este megint kérik a közbülső leányt, azt is odaadják. Harmadik este megint kérik a legkisebb leányt, azt is kidugták az ablakon; így hát a királyfiak csak magok maradtak.
Egyszer kimennek az erdőbe vadászni, s elesteledvén, ama jegenyefa alá találtak vetődni, melytől apjuk eltiltotta. Eszükbe jutott az apai mondás, de mégis akarták tudni, miért tiltotta el őket az alól. Amint lefeküdtek, mert igen el voltak fáradva, a legidősebb királyfi őrnek fennmaradt. A nagy tűz égett derekasan, ő fenn virrasztott; egyszer csak látja, hogy valami falja, eszi a tüzet. Jobban nézi, hát látja, hogy egy háromfejű sárkány. Nekimegy kardjával, viaskodnak; de végre is meggyőzi a sárkányt, ás neki ott a fa alatt egy gödröt, belétemeti. Reggelre virradva fölkelt a két testvér, de ezek az éjszakai történetből semmit sem tudtak, bátyjuk sem szólt egy szóval se felőle. Idő múltán megint kimentek vadászni az erdőbe, és megint az alá a fa alá akadtak éjjelre. Ekkor már a középső fiú vigyázott, míg a többi aludt. Egyszer amint jár fel, s alá kivont karddal a fa alatt, látja, hogy falja, eszi valami a tüzet, nézi jobban, hát látja, hogy egy hatfejű sárkány. Mindjárt belévág a kardjával, viaskodnak sokáig, végre is megölte a sárkányt a királyfi, szinte a fa alá temette. Reggel felkeltek a többi testvérek, de nem tudtak semmit, hogy mi történt az éjszaka. Egyszer megint az alatt a fa alatt esteledtek el; akkor a legkisebb maradt vigyázónak. Amint járkál kivont karddal fel, s alá, egyszer látja, hogy falja, eszi valami a tüzet, s csak azon veszi észre, hogy már mind felfalta. Nézi jobban, hát látja, hogy egy kilencfejű sárkány. Ő is mindjárt belévág a karddal, viaskodnak sokáig; utoljára is a királyfi legyőzte a sárkányt, s hasonlóképp eltemette a fa alá. Most már azon gondolkodott, hol vegyen egy kis tüzet, s elindult az erdőben keresni, hogy merre találna. Egyszer lát egy kis tüzet pislogni; odamegyen, hát látja, hogy ott veszekedik az éjszaka meg a hajnal. Ő is kérdi, hogy miért veszekednek. Azért, mond a hajnal, hogy én már fel akarok kelni, de ez az éjszaka nem hagy! Akkor a királyfi vágott a gatyamadzagából, megkötötte őket egy fához. Megyen hát, viszi a kis tüzet, de míg odaért volna vele hol bátyjai feküdtek, elaludt. Megint hol vegyen már tüzet.
Megyen, mendegél az erdőben, egyszer látja, hogy egy helyen csak úgy bömböl a jó tűz. Odamegyen, hát látja, hogy három óriás fekszik a tűz körül. Ő is egyen átlép, azzal felvesz a tűzről jó darab üszköket, s amint lépne vissza, hát egy darab tűz az óriás hasára esett. Ez is megkapja hirtelen a királyfit, s mondja a másik óriásnak: nézzed már, hé! egy szúnyogot fogtam. Azt mondja a másik: ne bántsd, hé, a kiskirály az, hanem mit csináljunk vele? Azt mondja a harmadik: süssük meg, együk meg! Rimánkodott a királyfi, hogy ne bántsák, s egyik mondá az óriások közül: na, nem bántunk, ha megteszed, amit mondunk. A királyfi ígért fűt, fát, csak bocsássák el. Azt mondja neki a legnagyobb óriás: na, hallod-e, ennek, s ennek a királynak van három leánya, mi próbáltuk már sokszor elhozni, de nem lehetett, mivel van ott egy kis kakas, meg egy kiskutya, az mindjárt megérzi az idegen szagot, és hírt ad; hanem ha te azt a három kisasszonyt elhozod, vagy a kakast meg a kiskutyát elintézed, akkor mehetsz szabadon. Akkor azt mondja a királyfi: jó! Megteszem; hanem adjátok egy gombolyag spárgát, a végét itt hagyom, fogja meg valamelyitek; mikor aztán én ezt megrántom, akkor jöjjetek! Ment hát, mendegélt a királyfi; egyszer már ott van a várnál, hanem egy víz volt előtte, amelyen semmiképp nem tudott átmenni. Megrántja a spárgát. Mindjárt ott termett egy óriás, egy fát általtett a vízen, és átment a királyfi.
Bemegyen a várba; a kis kakas; meg a kis kutya nem hallották, mert a szél arról fújt, amerről a királyfi ment. Bemegyen hát legelőször is a legidősebb királykisasszony hálószobájába; látja, hogy ott fekszik egy réznyoszolyán. Ő is lehúzta ujjáról az aranygyűrűt, azzal a magáéra húzta. Megyen megint egy más szobába, látja, hogy ott fekszik a középső királykisasszony ezüstnyoszolyában. Annak is lehúzta aranygyűrűjét, azzal a magáéra tette. Bemegyen a harmadik szobába, hát látja, hogy ott fekszik egy aranynyoszolyában a legkisebb királykisasszony. Annak az ujjáról is lehúzta az aranygyűrűt, de igen szerelmessé is lett belé, mert igen szép volt, s gondolkodott mindjárt, hogy kellene azokat az óriásokat elveszíteni. Megrántja hát a spárgát, ott terem egy óriás, amint megyen befelé a házba, melynek ajtaja az ő nagyságához képest igen alacsony volt, le kellett volna hajlania, s a fejét dugta be előbb; ekkor a királyfi hirtelen úgy elvágta, mintha ott se lett volna, testét egy szegletbe húzta. Megint megrántja a spárgát, jön a harmadik óriás, ez is, amint dugta befelé a fejét, hirtelen elvágta a királyfi; magát szögletbe vitte az elsőhöz. Megrántja a spárgát harmadszor is; jön a harmadik óriás; ez is úgy járt, mint a többi. Ekkor már mit csináljon? Eszébe jutott, hogy a hajnalt összekötötte az éjszakával, sietett hirtelen, eloldta őket, és mindjárt megvirradt, ezután odament a nagy fa alá, hol bátyjai feküdtek, s felköltötte őket. Azt mondja a nagyobbik bátyja: ejnye, öcsém! Beh, hosszú volt az éjszaka. Azt mondja a kis királyfi: bizony hosszú, édes bátyám! Akkor megindultak, mentek mendegéltek, míg haza nem értek.
(folytatjuk)
Levente Péter - Gryllus Vilmos: Hajnal | MESE TV