A három aranygyűrű I. rész
(népmese, Benedek Elek feldolgozása)

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, egyszer egy király, s annak egy szép fiacskája. Özvegyember volt a király, s a tanácsadó nagy urak addig beszéltek, hogy így meg úgy, asszony nélkül nem lehet a ház, anya nélkül a gyermek, hogy ő bizony feleségül vette az özvegy burkus királynét. Az özvegy királynénak is volt egy fiacskája. De bezzeg míg a maga fiát drága szép aranyos gúnyákban járatta, mosdatta, fésülte, cicomázta, a király fiára ügyet sem vetett, csak úgy lógott a rongy a testéről, piszkos volt, mocskos volt a szegény fiú. Megesett a szíve rajta mindenkinek, aki ránézett. Nem tetszett a királynak ez a dolog. Meg-megkérdezte a királynét, mi az oka, hogy az ő fia olyan rongyos, piszkos, a királyné fia pedig mindig tiszta. - Ó, lelkem, uram - mondta a királyné -, olyan a fiúnak a természete. Hiába mosdatom, hiába öltöztetem, belefekszik minden piszokba, s ha vasból csináltatnék neki gúnyát, azt is elszaggatná.
Addig s addig beszélt a királyné, hogy a király szíve elidegenedett tulajdon édes fiától, s azt mondta egyszer: - Hát bizony, ha így van, nem is nevelek én királyt ebből a fiúból. Hadd menjen ki a mezőre, őrizze az aranyszőrű juhnyájamat, legalább nem kell drága pénzen pásztort tartanom. Ahogy mondta, úgy is tett. Botot a kezébe, tarisznyát a nyakába, kezére adták a nyájat, s ment a szegény királyfi nagy búval, bánattal a mezőre. De a gonosz lelkű királyné száraz, penészes kenyérnél egyebet nem tett a tarisznyába. Még azt a kenyeret is megöntözte ecettel, s a szegény fiú úgy lesoványodott, hogy a csontja is zörgött. Így volt ez egy hétig, kettőig.
Akkor aztán a királyfi egyet gondolt, ott hagyta a nyájat, s elindult világgá. Ment, mendegélt hetedhét ország ellen, s estére kelve rengeteg nagy erdőbe ért. Búsult a királyfi, nagyokat sóhajtott: „Istenem, Istenem, mi lesz itt velem?! Le sem is fekhetem, megesznek itt a fenevadak!” Amint így sóhajtoz, megszólal valaki a feje fölött: - Ne búsulj, királyfi, nem lesz neked itt semmi bántódásod, csak gyere s mássz föl erre a fára! Fölnéz a királyfi, s hát azon a fán, ahonnét a beszédet hallotta, egy kicsi ház van, s annak az ablakában gyertya világol. Nem sokat gondolkozik, fölmászik a fára, bemegy a kicsi házba, s ottan, mit gondoltok, kit talált? Az asztal mellett ült egy öreg barát, akinek földig ért a szakálla, s aki egy rettentő nagy könyvből olvasgatott. Köszön a királyfi illendően, a barát fogadja, az asztal mellé leülteti, aztán elébe terít egy nagy könyvet, s mondja neki: „Olvass, fiam, te is!” Olvasott a királyfi, elfelejtette az éhséget is, el a bánatát is. Aztán szépen elszenderedett, elaludt, s reggelig föl sem ébredt.
Azt mondja reggel a barát: - No, édes fiam, tudom ki vagy s mi vagy. Ismerem szomorú történetedet, hallgass rám, s nem bánod meg. Menj el a fekete király országába, állj be nála libapásztornak! A fekete király száz libát ad a kezedre, de azoknak a libáknak az a természete, hogy amint kihajtják a rétre, ahány, annyifelé repül, s nem volt még pásztor, aki össze tudta volna terelni. Te se fáraszd magadat hiába, hanem, nesze, adok neked egy sípot, ezt csak fuvintsd meg! Arra mind a száz liba visszarepül, s aztán szépen hazahajthatod. Megköszönte a királyfi az öreg barát jó tanácsát, indulni akart, de a barát megállította. - Várj csak még egy kicsit! Nesze, adok neked még három aranygyűrűt. Mikor első este hazahajtod a libákat, kösd a legkisebb gyűrűt az ostorod csapójára. Meglátja majd azt a fekete király egyetlen leánya, kéri tőled a gyűrűt, de addig oda ne add, míg meg nem mutatja, miféle jegy van a bal füle mögött. Másnap a középső gyűrűt kösd az ostorod csapójára, s ezt csak úgy add oda neki, ha megmutatja, hogy miféle jegy van a jobb füle mögött. Harmadik nap a legnagyobb gyűrűt kösd az ostorod csapójára, ezt is kéri tőled a királykisasszony, de elébb hadd mutassa meg, hogy miféle jegy van fátyolos homlokán.
Még egyszer megköszöni a királyfi az öreg barát nagy jóindulatját, egymást istennek ajánlották, s azzal elindult a királyfi, s addig ment, mendegélt, míg a fekete király városába nem ért. Ott mindjárt fölment a királyhoz, s beajánlotta magát szolgálatra. - Éppen jókor jöttél - mondá a király -, libapásztorra van szükségem. Nálam három nap egy esztendő, de jól megjegyezd, ha csak egy híja is lesz a száz libának, karóba húzatom a fejedet. Ha pedig hűségesen megőrzöd, itt a kezem, nem disznóláb, nem kívánhatsz olyat, hogy meg ne adjam. Még aznap kezére adták a száz libát. Másnap reggel ki is hajtotta a rétre. De az ördögadta libák éppen csak megszagolták a füvet, huss! felrepültek, s szörnyű nagy gágogással elszárnyaltak százan száz felé. "Csak menjetek, menjetek - gondolá magában a királyfi -, majd visszajöttök estére!" Azzal lefeküdt egy fa alá, s aludt egész nap, mint a bunda. Estefelé fölkelt, megfuvintotta a sípot, s hát csakugyan mind a száz liba egy szempillantás alatt összerebbent. Akkor a királyfi a legkisebb aranygyűrűt rákötötte az ostora csapójára, s nagy rittyegtetéssel, nagy pattogtatással, hogy csak úgy csengett belé a helység, beterelte a libákat a király udvarába.
A királykisasszony éppen az ablakban könyökölt, meglátja a ragyogó, fényes aranygyűrűt, s nem tudta elgondolni, hogy s mint lehet egy rongyos libapásztornak olyan szép aranygyűrűje. „No hiszen - gondolta magában -, csak jól beesteledjék, lemegyek a liba ólba, elkérem én azt a gyűrűt.” A király már ott állott a libaól előtt, s csak szeme-szája tátva maradt, amikor látta a nagy sereg libát. Nem akarta elhinni, hogy egy se hiányozzék. Meg is számolta egyenként, amint a libák beléptek az ólba, hát csakugyan egy híja sem volt. Jól van, a király fölmegy a palotába, lefekszik, elalszik. De bezzeg nem aludott el a királykisasszony. Szép csendesen kisurrant a palotából, lement a libapásztorhoz, s mondta neki: - Hallod-e, te legény, egy szép aranygyűrűt láttam nálad, add nékem, hiszen az úgysem szegény legénynek való. - Jó szívvel - felelte a királyfi -, de elébb mutasd meg, hogy miféle jegy van a bal füled mögött. - Jaj, azt nem mutathatom - mondta a királykisasszony -, mert azt az apámon, anyámon s felnevelő dajkámon kívül még senki sem látta. - No, bizony, ha nem mutatod, nem is adom neked a gyűrűt. Mit volt mit tenni a királykisasszonynak, annyira esekedett a gyűrű után, hogy mit gondolt, mit nem, szépen félrehúzta aranyhaját a bal füle mellől, s hát ott egy fényes csillag ragyogott, olyan fényes, hogy a királyfi majd megvakult a ragyogástól. A királykisasszony megkapta a gyűrűt, s felszaladt nagy örvendezéssel a palotába.
A második nap éppen úgy volt minden, mint az első nap. Estefelé a száz libát szépen hazahajtotta, de most az ostor csapójára a középső gyűrűt kötötte. Ezért is leszaladt este a királykisasszony, de a királyfi addig oda nem adta, míg meg nem mutatta, hogy miféle jegy van a jobb füle mögött. Mi volt ott, mit gondoltok? Egy gyönyörű szép hold, szebb annál, amelyik az égen világol. Harmadik nap este a legnagyobb gyűrűt kötötte az ostor csapójára, s rittyegtetett, pattogtatott, amint végigment az utcán, hogy kicsődült a házakból minden lélek, s úgy csudálták a libapásztort, aki meg tudta őrizni azt a száz ördöngös libát. A király ott állott a libaól előtt, s majd megette a méreg, mert ki tudja, hogy most mi lesz a libapásztor kívánsága. De hiába, szavát kellett, hogy tartsa. - Na, fiam - kérdezte a libapásztor királyfit -, az esztendőt becsületesen kitöltötted, mi a kívánságod? - Nincsen nekem, felséges királyom, egyéb kívánságom, van az udvarodban egy bogos csikó, add nekem azt hűséges szolgálatomért.
Nagyot kacagott a király, de nem igaz jókedvéből, s mondta a legénynek: - Ó, te világ bolondja, te, csak nem ment el az eszed? Mi hasznát veszed annak a bogos csikónak? Ím, ott vannak az istállóban aranyszőrű paripáim, válaszd inkább azok közül a legszebbet, a szemednek s szívednek leginkább tetszőt, jó szívvel adom akármelyiket. De a királyfi megkötötte magát. Azt mondta, hogy egyesztendei szolgálatért nem érdemel aranyszőrű paripát, elég neki azért az a bogos csikó is. Beszélhetett a király, kibeszélhette volna a lelkét is, nem használt semmit, oda kellett, hogy adja a bogos csikót. Fölment a palotába nagy haraggal a király, nagykésőre lefeküdt, elaludt. Akkor meg fölkelt a királykisasszony, kisurrant a palotából, le a libaólba. Cirókálta-morókálta a libapásztor királyfi arcát, hízelkedett, hogy adja neki a harmadik aranygyűrűt is. - Jó szívvel - mondta a királyfi -, csak mutasd meg, mi van fátyolos homlokodon. Mit tehetett a királykisasszony? Ha már két jegyet megmutatott, megmutatja a harmadikat is. Felhúzta szép lassan a fátyolt, s hát a szegény királyfi majd megvakult a szertelen ragyogástól. De azt ugyan ne is csudáljátok, mert a fényes nap ragyogott a királykisasszony homlokán.
A királyfi nekiadta a legnagyobb gyűrűt is, aztán jóéjszakát mondottak egymásnak. A királykisasszony visszasurrant a palotába, a királyfi meg ott maradott a libaólban, lefeküdt s elaludt. Reggel, ahogy felébredett, szerzett egy kötőféket, a bogos csikó fejébe húzta, s elkezdette vezetni. De a csikó csak egyet-kettőt lépett, mindjárt összeroggyant a lába, s földhöz vágta magát. Nagy keserves kínlódással lábra állította a csikót a királyfi, aztán átkarolta a nyakát, s úgy húzta ki az udvarból, úgy húzta végig az utcán. Esteledni kezdett, mire a város végire kikerültek. Ott aztán megrázkódott a bogos csikó, lett belőle olyan seregélyszőrű s hatlábú táltos paripa, amilyent még a világ nem látott. - Na, édes gazdám - mondja a táltos -, most ülj fel a hátamra! Mondjad nekem, hogy menjek veled! Úgy-e, mint a sebes szél, úgy-e, mint a madár, vagy úgy, mint a gondolat? - Nem bánom én, édes lovam, ha úgy mégy is, mint a gondolat.
Azzal csak fölemelkedik a táltos a levegőégbe, nagyot nyerített, hogy ég-föld megzendült belé. Rettentő nagy fergeteg kerekedett utána, s egyszerre csak letoppantott a földre, éppen az alá a fa alá, amelyen az öreg barát lakott. A királyfi mindjárt fölmászott a fára, bement a kicsi házba, s köszönti a barátot illendőképpen. - Na, fiam - mondotta az öreg -, látom, hogy becsületesen kiszolgáltad az esztendőt. Most itt ne töltsd az időt, hanem menj, itt s itt, nem messze innét van egy forrás, abban szépen mosdjál meg. Nesze, adok egy aranytörülközőt, abban törülközzél meg, meg adok egy diót, azt, mikor megtörülköztél, nyisd ki. Találsz abban egy királyfinak való aranyos, gyémántos gúnyát, azt vedd magadra, s menj vissza ahhoz a királyhoz, akinél egy esztendőt szolgáltál. A király éppen most hirdette ki ország-világ előtt, hogy annak adja leányát, aki kitalálja, hogy miféle jegyek vannak leányának a füle mögött s a fátyolos homlokán. Lesz ott majd királyfi, herceg, gróf s báró, lesz ott még süveges tót is, még cigány is. Mind szerencsét próbálnak, de hiába. Te csak maradj legutolsónak, tied lesz majd a királykisasszony. Hanem hallgass jól ide, ha majd megtartjátok a lakodalmat, jól vigyázz, hogy a három első éjjel el ne aludjál, mert hogyha elalszol, a tündérek elragadják a feleségedet, azért, mert elárulta, hogy miféle jegyek vannak a füle mögött s a fátyolos homlokán.
(folytatjuk)
Libavonat: Hej-hó a farsangi bálban | MESE TV