A három szerencsepróbáló I. rész

Egyszer volt egy ország arrafelé, hol a nap felkel: lakott abban egy szegény ember, kinek olyan három szép fia volt, mint egy-egy bokréta, s amellett egyik nagyobb vitéz volt a másiknál. Mindig is abban mesterkedtek, ha valami módon kimutathatnák vitézségüket, s addig erősködtek, míg az apjuk el nem eresztette országot-világot látni, szerencsét próbálni. Adott mind a háromnak egy-egy fegyvert, s mondta:

- No! Isten hírével, menjetek, ha nem nyughattok!

Mentek-mendegéltek, s estére kelve elértek a fekete erdőbe. Alig nyugodtak le, egy vén banya vetődött hozzájuk, s szállást kért az éjszakára. - Istené a szállás, vén anyó! Itt bizony te is meghálhatsz velünk - mondja a nagyobbik legény, a másik kettő szószólója.

Reggel, mikor felkászálódnának, hogy tovább utazzanak, a vén banya megköszönte a szállást, s adott nekik egy erszényt.

- Ezt az idősebbnek adom át - mondta a vén banya -, tedd jó helyre fiam, mert ebből az arany soha ki nem fogy - világi életedben.

Azzal továbbment a három szerencsepróbáló testvér; aznap estére elértek a nagy vízhez, s annak a partján szállást vertek. Éjfélkor ismént eljött vén banya, s kérte a szállást. Adott a három legény jó szívvel. Reggel egy sapkát adott a középsőnek, melyet ha a fejére tesz, láthatatlanná válik.

Tovább mentek, s még azon a napon jókor egy városba értek. Ott megegyeztek, hogy az erszényből vegyenek ki annyi aranyat, amennyivel a legszebb házat megvehetnék. Meg is vették a legszebbet, s még estére beköltöztek. Éjféltájban kopogtattak az ajtón, hát ismét a vén banya van ott, s szállást kér. Megadták. Azt mondja reggel a vén banya:

- No, fiaim! Én veletek többet ez életben nem találkozom, hanem itt van egy ezüst nyílvessző, ez legyen a legkisebbé. Ennek a vesszőnek az az ereje van, hogy ahányat suhintassz vele, annyi egész tábor katona áll elő. Hanem azt mondom én nektek, hogy nem messze innét van egy vár, abban lakik egy szép hercegkisasszony, az csak olyan legénynek akar a felesége lenni, aki őt meg tudja nyerni. Már sok hercegúrfi próbált vele szerencsét, de egy sem ment semmire. Eredjetek ti is szerencsét próbálni, de helyén legyen az eszetek, mert különben pórul jártok. Amit adtam, annak jó hasznát vehetitek.

Azzal a vén banya úgy eltűnt a szemük elől, mintha a föld nyelte volna el.

Alig tűnt el a vén banya, az idősebb legény vette az erszényét, s elindult a vár felé. Amint odaért, bejelentette magát, s egyszeriben be is eresztették. Úgy káprázott a szeme a nagy fényességtől s a kisasszony szépségétől, hogy eleinte azt sem tudta, égen van-e, földön van-e, de erőt vett magán, s azt mondta a kisasszonynak:

- Nagyocska bátorság éntőlem, hogy elédbe merek jönni, szépséges szép kisasszony, de engedj meg nekem, mert hallottam híredet, s nem állhatom meg, hogy ide ne jöjjek.

- Éppen vártalak - mondja a kisasszony -, jó, hogy erre néztél. Ülj le ehhez a kicsi asztalhoz, kockázzunk aranyba, s ha meg tudsz nyerni, tied vagyok apámnak fele birtokával együtt.

No, leülnek s elkezdik a játékot. A kisasszony egy mukkra annyit nyert, hogy halommal állott az arany előtte, de a legény erszényéből még annál bővebben jött a szép sárga arany. Szeget ütött a kisasszony fejébe, hogy abból a kis erszényből sokkal több arany jött ki, mint amennyi beleférne. Félbeszakítja a játékot, s azt mondja:

- Te ugyan ügyesen tudsz játszani, de ha az erszényed nem volna boszorkányerszény, eddig már meg kellet volna, hogy add magad. Add ide csak, hadd nézzem csak milyen, csak megnézem, s egyszeriben visszaadom.

Hitt a szép mázas szónak a legény, s odaadta az erszényt, a kisasszony pedig mihelyt a kezébe foghatta, elkiáltotta magát:

- Gyertek strázsák! Kötözzétek meg ezt a legényt, s kísérjétek ki a várból, hadd menjen, amerre a szeme lát.

Visszamegy a legény nagy búval-bánattal a testvéreihez, panaszolja, hogy milyen csúfosan járt. Elhatározták, hogy most már a középső próbáljon szerencsét, s az erszényt is hozza vissza.

(folytatjuk)