A háztűznéző legény III. rész

Na, itt csak találok feleséget! - biztatta magát a legény. Bement hát az első faluba. - Tiszta, rendes falu, szép házak vannak benne, úgy látszik, hogy itt módos emberek laknak" - gondolta magában. De a falu közepén a szép házaknál is szebbet talált. Ez volt a legnagyobb, legszebb a faluban. A háztűznéző legény megállt a ház előtt. Az ablakokban piros muskátli nyílott.

,,Eladó leány van a háznál, azt mutatják a virágok. Egyet se tovább! " - így a legény gondolatban. Letörülte a csizmájáról a port, és belépett. Szálas legény volt, a gúnyája is még új, látták rajta, hogy nem ágrólszakadt, hát betessékelték.

- Mi járatban vagy, öcsém? - kérdezte a gazda. - Látom, hogy nem idevalósi vagy.

A legény elmondta őszintén, hogy ő bizony feleségkeresni indult a világba. Nem is megy haza, míg nem talál kedvérevalót.

- Hozzánk jól jöttél, öcsém, éppen van nálunk eladó leány.

Hívták is mindjárt a leányukat. Szép, piros arcú leány volt a gazdag ember leánya, kösöntyű is rajta, meg fülbevaló a fülében aranyból és két gyűrű az ujján. A ruhája sem kartonból volt, hanem selyemből. Éppen olvasgatott, mikor előhívták.

,,Illik hozzám, gazdag ember leánya a gazdag ember fiához - vélekedett a legény -, de lássuk a gazdasszonykodást!"

Mikor ebédfőzéshez kedtek, megkérdezték tőle, mi a legkedvesebb étele. A legény szerénykedett: ő igazán nem válogat, mindent szeret. De legjobban mégis az eladó leány főzjte, négybe vágott pityókát, petrezselymes zsírban sütve. Hát ez igazán nem nagy dolog. Még szívesen is vették, hogy a legény odaült a leány mellé a kisszékre. Legalább eltréfál vele - így gondolták.

Hozzá is fogott pityókát hámozni a gazdag ember leánya. Liccs-loccs! Potty-potty! - pattogott a pityóka a tálba. Eltelt egy félóra is, de a háztűznéző legény bárhogy meresztette is a szemét, nem látta, hogy megtelt volna már a tál. Mikor telik már meg? Nézte, de nézhette! Itt valami boszorkányság van a dologban. Nézi a kosarat. Akkor veszi észre, hogy egy csepp héja sem fér bele, úgy tele van.

Az történt, hogy ujjnyi vastagságban hámozta le a gazdag ember leánya a pityókát, s mire lehámozta, nem maradt belőle, csak a közepéből egy mogyoró nagyságú. Persze hogy nem telt meg vele a tál.

,,Nem is eszünk belőle ma petrezselymes zsírban sütött, négybe vágott pityókát - állapította meg a legény -, de jó gazdasszony sem lesz ebből az eladóból. Az ilyen nem tud takarékoskodni, nem becsüli meg, ami a ház körül van, de meg ügyetlen, nem dologra való." Nem is kérte meg feleségül a gazdag ember leányát, hanem továbbment.

A második faluban nagy zenebonát talált. Az egyik asszonynak a tyúkja kikaparta a szomszédasszony kertjében a palántát. Ezen összevesztek, kiabáltak, hogy összecsődült az egész falu. Egyik az egyik asszony pártjára állt, másik a másikéra, előbb csak szóval folyt a vita, majd ökölre kaptak, aztán karóra. Még ilyet nem látott a világ!

A háztűznéző legény meg sem állt a faluban.

- Isten őrizz innen feleséget venni!

Estére járt az idő, mire a következő faluba ért. Tanácstalanul nézett széjjel, hova, merre is menjen. Szembejött vele egy veres képű ember. Tisztességtudóan megszólította:

- Adjon isten minden jót! Idegen vagyok ebben a faluban. Nem mondaná meg, hol kaphatnék szállást éjszakára?

- Hol-e? Hát éppen nálam is. Majd ellátja az asszonynép a dolgát.

(folytatjuk)