A jégpáncélos vitéz

A Homoród völgyében fekszik Keményfalva, egy kicsi székely falu: ott még most is emlegetik Lakatos Jánosnak s a máskaunokájának nagy vitéz cselekedeteit. A keményfalviakat is sokat sanyargatták a tatárok, de még jó szerencséjük volt a falun felül a Hollókő nevű sziklaszál, melynek barlangjában meg-meghúzódtak. Egyszer azonban nyomon követték a tatárok a menekülő keményfalviakat, s már-már a barlangnál voltak, mikor a nép vezére, Lakatos János, hirtelen megfordult, célba vette dupla csövű puskájával a tatárok vezérét, a veresbélű kánt (akit azért neveztek veresbélűnek, mert tetőtől talpig veres volt az öltözete), s az első lövésre lefordult a kán fekete paripájáról. Lakatos elsütötte a második lövést is, s a tatárok, kik addig sohasem hallottak puskalövést (csak úgy zengett-zúgott a völgy!) eszök nélkül szaladtak meg. Így mentette meg Lakatos János a keményfalviakat.

Hanem a máskaunokájáról még különb dolgokat beszélnek. Ez is Lakatos János volt, de ez már nem elégedett meg azzal, hogy a falujába várja a tatárokat; ha oda nem jöttek, ment ő utánuk. Járt-kelt, kalandozott mindenfelé a Székelyföldön, s egyszer; Csík-Toplicán éppen akkor talált benyitani egy házba, mikor ott hét tatár nyilat kovácsolt. A hét tatár egyszerre fogta rá a nyílvesszőt, de mind a hét vessző a Lakatos János feje fölött süvített ki az ajtón, mert Lakatos hirtelen a földre bukott. De nem ijedtségből, hanem okos előrelátásból. Mert amint a nyílvesszők kiröppentek a feje fölött, abban a pillanatban felugrott, görbe kardját kirántotta, s miszlikbe aprította a hét tatárt. Akkor kiválasztotta a tatárok lova közül a legszebbet, egy szép aranyszőrű paripát, fölpattant rá, s elvágtatott, mint a sebes szél.

Hiszen jól tette, hogy lóra kapott, mert a falu közt csatangoló tatárok észrevették a cselekedetét, s heten közülök űzőbe vették. Repült az aranyszőrű paripa, de repültek a nyílvesszők is Lakatos után. Ha egy eltalálja, vége az életének. Éppen az Olt partjához ért Lakatos, s nem gondolkozott sokáig, beleugratott a mély vízbe. Késő őszre járt az idő, hideg volt az Olt vize, s mire átúsztatott, a hideg víz ráfagyott a szűrére. Mintha csak jégpáncélt húzott volna magára Lakatos János: tetőtől talpig csillogott a testén a jég. Most már lövöldözhették rá a nyilakat: mind visszapattogott a testéről. De nem is szaladott tovább. Megállt az Olt partján, s intett a tatároknak: jertek, jertek! Hiszen jöttek is azok. Heten voltak egy ellen, hogyne jöttek volna. Mind a heten átúsztattak az Oltón, de csak három úsztatott vissza közülök: négyet levágott vitéz Lakatos János, a többiek elszaladtak.

Ha a Homoród völgyén jártok, nézzetek be Keményfalvára, ott még többet is tudnak regélni Lakatos János vitéz tetteiről...