A két ládikó II. rész

- Mindegy - mondá a leányka -, egy életem, egy halálom, bemegyek.
S bement. Hát a tűzhelyen egy olyan vénasszony kucorgott, hogy az orra a térdét verte! Megijedt Boriska, de összeszedte a bátorságát, s köszönt illendőképpen:
- Jó estét, öreganyó!
- Jó estét neked is, leányka. Ugyan bizony, hol jársz itt, ahol a madár sem jár?
Megmondta Boriska, hogy ő bizony szolgálatot keres.

- Na, éppen jókor jöttél, mert szolgálót keresek - mondá az öregasszony. - Nálam három nap egy esztendő. Egyéb dolgod nem lesz, csak főzz egyszer ennem mindennap, s kora reggel két szobát söpörj ki, de a harmadikba be ne tekints, mert jaj lesz akkor neked.
Jól van Boriska ráállott, ott maradt szolgálónak. Reggel korán kelt, s mire a vénasszony fölébredt, már kisöpörte a két szobát.
A harmadikban feküdt a vénasszony. Boriska nem is nézett a szoba felé. Még akkor sem, amikor a vénasszony elment hazulról. Odajárt, isten tudja hova, de Boriskának eszébe sem jutott, hogy betekintsen a szobába: vajon mi lehet ott. Bizony nem sok leányka állotta volna meg az ő helyében. De meg aztán egyéb gondja is volt Boriskának. Mert az öregasszony, mikor elment hazulról, azt mondotta neki:
- Hallgass ide, leányka. Estére nekem olyan pecsenyét készíts, hogy az sült is legyen, főtt is legyen, de azért nem készült sem kemencében, sem kemence előtt, sem tűzhelyen, sem tűzön, sem lángon.

Szegény Boriska! Búsult, töprenkedett, csakhogy sírva nem fakadt! Hogy tudjon ő ilyen ételt készíteni? Inkább szép csöndesen elillan ebből a házból, úgyis látja, hogy itt egy krajcárérőt sem szolgálhat. Amint így évelődnék szegény feje, egyszer csak mit gondoltok, mi történt? - megszólal a kemence:
- Hallod-e, te kisleányka, te egyet se búsulj, ne évelődjél. Tudom én, hogy ki vagy te. Te vagy az, aki jót tettél egy társammal. Hát tedd föl csak a húst a hátamra, ott nem lesz sem bennem, sem előttem, sem a tűzön, sem a lángon, s mégis addig fő, míg a leve elpárolog, aztán pirosra, ropogósra sül.
Boriska úgy tett, ahogy a kemence mondta, s hát ennek csakugyan igaza volt.

Estére olyan ropogós pecsenyét adott az öregasszony asztalára, hogy ennek szeme-szája tátva maradt a csodálkozástól. Mérgelődött is magában, hogy kifogott rajta ez a csöpp leányka, s másnap már jó hajnalban fölkelt, hátha ágyban találná, s valahogy beleköthetne. De Boriska már rég fölkelt, s söpörte a szobákat. Estére ismét pompás pecsenyét adott fel, harmadnap este nemkülönben. Mikor aztán a vénasszony fölkelt az asztaltól, mondá Boriskának:
- Na, Boriska, hozzád hasonló leányra még nem akadtam, akiben semmi hibát ne lehessen találni. Meg is érdemled, hogy a béreden felül meg is ajándékozzalak. Ihol, itt van két kis ládikó, válaszd azt, amelyik neked jobban tetszik.

Ütött-kopott volt az egyik láda, cifra a másik. Azt mondá Boriska:
- Nem választok én, öreganyó, magára bízom.
De most még jobban ámult-bámult az öregasszony.
- No, hallod-e, szerencséd, hogy nem választottál. Te bizonyosan a cifrát választottad volna s akkor ugyancsak megjárod.
Még az éjjel ott hált Boriska, reggel pedig illedelmesen elbúcsúzott az öregasszonytól, s ment hazafelé. Nem is nézte, mi van a ládikóban. Amint ment, mendegélt hazafelé, útban találta ismét a kemencét, amelyet megsikált volt. Telidestele volt az mindenféle pompás kaláccsal. De bizony nem engedte Boriskát továbbmenni, amíg egy jó csomót ki nem szedett belőle.

(folytatjuk)