A lusta nagygazdalegény II. rész

Egy kicsi, kerek széket vitt magával az asszony, az urát leültette, s az ura nézte, hogy ő arat. A menyecskének sütnie kellett volna, de mivel az aratás ideje volt, a lisztet átvitte a szomszédba, hogy a szomszédasszony süssön neki kenyeret. Délben azt mondja az urának:
- Hallja-e, én elmegyek haza, a szomszédasszony már biztos megsütötte a lepényt. Hozok belőle.
Hazament a menyecske. A szomszéd legény huszár volt a katonaságnál, éppen hazaérkezett szabadságra. Azt mondja neki az asszony.
- Legyen olyan jó, a ruháját egy kicsit adja ide nekem.
Odaadja a legény, fölöltözik a menyecske huszárgúnyába. A kardot a derekára köti, felül a lóra, kilovagol a mezőre.
- Isten áldja meg magát! - mondja ott az urának.
- Isten áldja meg, vitéz úr!
- Hát maga mit vár itt?
- Várom a feleségemet, hogy jöjjön a lepénnyel, és a széket tegye tovább.
Azt mondja neki a huszár:
- Hát maga nem arat?
- Én nem aratok, mert én nem tudok.
- Vegye azt a sarlót, s vágja nekem azt a búzát, ha nem, összevágom a karddal!
Elővette a kardját, s jól megkardlapolta az urát.
- Álljon oda, s arasson!
Odaállott az ember, kezdett aratni. A sarlóval rögtön elvágta a kezét. Azt mondja a huszár:
- Aki aratni kezd, mind így kezdi. De azért arasson!
- Most én elmegyek, de mindjárt visszajövök, s ha meglátom, hogy nem arat, megbánja, hogy megszületett, úgy össze-vissza kaszabolom!
Avval a lovat megszorította, s elment haza. Kapja a lepényt, s megy ki újra a mezőre. Hát az ő ura, mint a fekete fene, úgy vágja a búzát!
- Maga mit csinál, hallja-e? Hiszen amikor én elmentem, nem aratott.
- Ó, hadd el, te feleség - azt mondja -, mert idejött egy lovas huszár, megkardlapolt, s mindjárt visszajön, azt mondta, s ha nem aratok, össze-vissza kaszabol.
- Hát jöjjön, ezt a lepényt együk meg, mindjárt aratunk azután.
- Én nem megyek. A lepényt likaszd meg, köss kötőt reá, s akaszd a nyakamba.
A feleség a lepényt meglikasztotta, kötőt kötött reá, s az ura nyakába akasztotta. Az ura egyet harapott, egyet aratott; egyet harapott, egyet aratott. Olyan dolgos ember lett, hogy annál különb nem kellett.
Az unokabátyja is kiment a mezőre, s elcsodálkozott:
- Te öcsém, te eddig nem dolgoztál, most hogy dolgozol?
- Hagyja el, bátyám, mert én egy huszárral megjártam. A huszár idejött, megkardlapolt, s azt mondta, ha nem aratok össze-vissza kaszabol.
- Nohát öcsém, te akkor annak hasznát vetted!
Akkor aztán a feleségével még egyszer megesküdtek, a birtoknak a felét ráíratta, nagy lakodalmat csaptak, s még élnek, ha meg nem haltak.