A megszolgált bér I. rész

Egyszer egy embernek volt három fia; a két nagyobb rest, kevély és rosszindulatú, a legkisebb szorgalmas, okos, türelmes és istenfélő volt. Termetre a testvérei mögött maradt, ami miatt azok szüntelen csúfolták, apja és anyja sem szerették úgy, ahogy megérdemelte volta. Egy nap a legidősebb fiú így szólt a szüleihez:

- Meguntam az itthon való életet, elmegyek a nagyvilágba szerencsét próbálni.

- Hadd el, fiam - felelte az apja -, még igen fiatal vagy, nem ismered a világot, s csak bajod lehet belőle.

A fiú nem hagyott neki békét, s addig-addig nyekergett, míg végre beleegyezett. Az anyja sütött neki hamupogácsát, s feltarisznyálta az útra. A fiú el is ment. Amint megéhezett az úton, egy domb tövében szép árnyékos helyet keresett, s oda telepedett; elővette a pogácsáját, és enni kezdett. Alig esett túl az elő harapáson, jött egy koldus, s falásnyit kért a pogácsájából.

- Takarodj innet, te vén semmirekellő! - förmedt rá a fiú, s a botjával elűzte.

A koldus továbbvánszorgott.

- Fizesse vissza az Isten! - szólt vissza.

A fiú rá sem hederített. A közeli fáról verebek repültek melléje, s fel akarták szedni a morzsákat, de a fiú ezeket is elűzte. Ahogy végzett az evéssel, ismét útnak indult, ment mendegélt, míg egy öregemberrel találkozott. A vénember megkérdezte, mi járatban van. A fiú elmondotta, azért indult el hazulról, hogy szerencsét próbáljon, s addig nem is tér vissza, míg jó csomó pénzt nem szerzett. Erre a vénember azt mondotta neki, hogy hamar teljesül a kívánsága, ha szolgálatba áll hozzá.

- Nem lesz semmi egyéb dolgod, csupáncsak a juhaimat kell őrizni, s ha jól őrized esztendeig, egy véka pénzt fizetek érte.

A legényecske felcsapott bojtárnak, s másnap legelni hajtotta a vénember juhait. Mivel nagyon rest volt, egy cseppet sem kutakodott jobb legelő után, csak úgy kicsapta a juhokat, s nem törődött velük, van-e mit egyenek-igyanak, hanem egész nap hevert, vagy madárfészket keresett. A juhok napról napra jobban lesoványodtak, s igen sok elpusztult belőlük. A gazda nem szólt egy szót sem, s mikor kitelt az esztendő és a fiú a kialkudott bérét követelte, egy kamrába vezette, ahol három véka pénz volt. Egyik vékában arany-, a másikban ezüst-, a harmadikban rézpénz.

- Válassz közülük - szólt a fiúhoz -, de ha nem azt választod, amelyiket megérdemled, nem lesz szerencséd vele.

A fiú nem sokat bánta, hogy mit beszél a vénember, a véka aranypénzhez nyúlt, a hátára vette, s azzal térült is haza.

Amint hazaérkezett, örömmel újságolta, hogy többet az életben nem kell dolgoznia, mert egy régi véka aranyat hozott, s azzal kiürítette a vékát. Abból azonban csupa föveny hullott ki a földre, a szülei pedig jól kikacagták érte. A fiúnak ekkor eszébe jutott a vén koldus szava s a verebek, de nem szólt egy szót sem.

Egy darab idő múlva azt mondja a középső fiú az apjának, hogy ő is elmegy szerencsét próbálni. Az apja hasztalan próbálta lebeszélni, nem bírt vele. Az anyja őt is feltarisznyálta, s azzal elindult. Ő is azon az úton haladt, amelyiken a bátyja, s ő is éppen úgy járt. A koldus tőle is hiába kért alamizsnát, a madarakat is elűzte a morzsáról, s ő is ugyanahhoz a vénemberhez állott szolgálatba. A juhokkal is éppen olyan rosszul bánt, mint a testvére. Mikor fizetésre került a sor, ő azonban már meggondolta, hogy az aranyakat sehogy sem érdemli meg, s a véka ezüstöt vette a hátára. Amint hazaért, ő is dicsekedni kezdett a sok ezüsttel, de mire kiöntötte a vékából, abból is föveny lett. Az apja őt is jó kikacagta. Neki is eszébe jutott a rosszasága, de erősen hallgatott.

Ahogy telt-múlt az idő, egyszer csak előáll a legkisebb fiú, hogy ő is elmegy szerencsét próbálni.

(folytatjuk)