A pulykapásztor I. rész 

Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy szegény ember. Ennek volt egy fia. Meghalt a szegény ember felesége, s az ember elvette a szomszéd özvegyasszonyt. Az özvegyasszonynak is volt egy leánya. Az embernek nem volt más vagyona, mint egy bikája. Ezt a bikát mindennap kiküldte legelni, s a fiút is kiküldte, hogy őrizze. De a mostoha sose tarisznyált rendesen szegény fiúnak. Nem adott neki egyebet mindennap, mint egy darab száraz málét meg egy fej hagymát. Idővel mind kisebb málét adott neki, az is penészes volt.

Az asszony mind várta, hogy a fiú lesoványodjon, elpusztuljon, de azt látta, hogy napról napra erősebb s egészségesebb lesz. Azt mondja egyik nap a leányának.

- Hallod-e, te leány, menj ki, lássuk, mit csinál ez a fiú! Mitől olyan erős, egészséges?

Kiment a leány a mezőre, de a bika, aki táltos volt, már tudta, hogy ki fog jönni. Megtanította a fiút, hogy ha a leány kijön, altassa el, hogy ne lásson semmit.

Úgy is lett. Kijön a leány, s mikor már jött volna az evés ideje, azt mondja a fiú:

- Aludjon el a két szemed, aludjon el a két szemed!

De a fiú nem tudta, hogy a leánynak volt még egy harmadik szeme meg is látott mindent. Látta, hogy a fiú csak megfacsarja a bika jobb szarvát, s ami csak kedves a szemnek, szájnak, az mind előkerül.

Hazamegy a leány, s elmondja, amit látott. Megharagszik az asszony, s rögtön elhatározza, hogy valami okkal- móddal, de levágatja a bikát. Hazajön az ember, s az asszonyt ágyban fekvő betegnek találja. Sír, nyög keservesen az asszony. Kérdi az ember, mi baja van. Eléadja az asszony, hogy ő erősen beteg. Álmot látott,s abból azt értette, hogy ő csak úgy gyógyul meg, ha a bikát levágatja s eszik a húsából.

A szegény embernek mint volt mit tennie, elhatározta, hogy a bikát csakugyan levágatja. Este megy ki a legényke, hát a bika megszólíjta s mondja:

- Ide hallgass! A te apád le kell vágjon engem, mert a mostohád betegnek tetteti magát s tőle azt követeli. De ide hallgass, megtanítlak valamire! Mikor a mészáros vinne ki a kapun engem, te csak szökjél reám, s a többit bízd csak rám!

A legényke úgy is tett, ahogy a bika megtanította. Felmászott a kapufélfára, s amikor a mészáros vezette ki a bikát, reászökött hirtelen, s az egy szempillantás alatt el is tűnt a fiúval együtt.

Mentek, mendegéltek, vagy inkább repültek olyan gyorsan, mint a gondolat, s egy pillanat alatt már ott is voltak a rézerdőben. Mikor odaértek, a bika azt mondja a fiúnak:

- Hallgass ide, fiam! Én most meg kell birkózzam a rézbikával. Ha engem le talál győzni, akkor csak arra ügyelj, hová hull le a jobb szarvam! Azt vidd magaddal, s minden bajodban segíteni fog!

Megbirkózott a bika a rézbikával, s legyőzte. A fiú felült a hátára, s mentek tovább. Elérkeztek az ezüsterdőbe. Itt is megbirkózott az ezüstbikával, s mentek tovább. Őtközben elérkeztek az aranyerdőbe. Ott is megbirkózott az aranybikával, de az aranybika legyőzte. A fiú megkereste nagy búsan a bika lehullott jobb szarvát, s magával vitte.

Megy, mendegél szomorúan a fiú. Egy helyen megpihenve faragni kezdi a szarvat, s farag belőle egy dudát. Kész lett a duda, beléfújt a kicsi fiú. s hát abban a percben előáll tizenkét óriás s azt mondja:

- Mit parancsolsz, édes gazdánk?

A fiú úgy megijedt, hogy hirtelenében nem is tudott semmit se kívánni.

Elindult, hogy valami szolgálatot keressen. Nemsokára el is érkezett egy királyi palotához, s be is állott pulykapásztornak.

Elérkezik a vasárnap. A király, a királyné s a két leány elmennek a templomba, de a legkisebb királyleány otthon maradt, mert fájt a foga.

A pulykapásztor mit gondolt, mit nem, beléfújt a dudába, s hát abban a percben ott terem a tizenkét óriás, és kérdik:

- Mit parancsolsz édes gazdánk?

- Én csak azt - mondja a fiú -, hogy egy rézszínű paripa s egy réz katonamundér legyen itt ebben a percben!

Meg is lett. Felült a paripára a pulykapásztor, s hát olyan szépen festett a réz vitézi ruhában, hogy mikor körülsétálta a palotát s a királyleány kinézett az ablakon, biza abban a percben el is múlott a fogfájása.

(folytatjuk)