A pulykapásztor II. rész

Másik vasárnap megint elment a király, a királyné s a két királyleány, de a kicsi királyleány megint csak otthon maradt, hogy neki fáj a foga. A pulykapásztor pedig megint beléfújt a dudába, s az óriásoknak most azt parancsolta, hogy legyen itt egy ezüst vitézi ruha s egy ezüst paripa.

Úgy is lett. Mikor az ezüstvitéz körüljárta a palotát, a királyleány úgy megszerette a vitézt, hogy többet el se felejtette.

Másik vasárnap megint csak elmennek a király, a királyné s a két leány, de a kisebbik leány nem ment el, mert várta a vitézt. A pulykapásztor most aranyvitéz lett, az aranyszőrű lovon ment a palota körül.

Telt-múlt az idő. A király elhatázozta, hogy férjhez adja a leányait, mert már itt az idejük. Ki is doboltatta az egész országban, hogy aki meg akarja kérni a leányai kezét, jöjjön csak, mert ahhoz adja őket, akihez azok menni akarnak. Jött is a sok hercegi, grófi fiú, hogy tele volt velük az udvar. A király adott a leányainak három arany almát, s meghagyta nekik, hogy akit megszeretnek s megdobnak almával, az lesz az övék.

A két királyleány mindjárt ki is választott két szép hercegi fiút s meg is dobta őket, de a harmadik királylány csak nem akart választani. Már három nap is eltelt, de még senkit se dobott meg az aranyalmával. A negyedik nap arrafelé vetődik a pulykapásztor, hogy visszatérítse az egyik pulykát, amelyik az udvarba betévedt. A királyleány, mikor meglátta a pulykapásztort, hogy, hogy nem, megismerte, hogy az az ő vitéze, s meg is dobta hamarosan az aranyalmával.

Na, lett is nagy felzúdulás, csúfság a királyi palotában! A sok hercegi fiú mind felzúdult, hogy egy rongyos pulykapásztort választott, s a király és a királyné is mérgükben levetették a királylányról a szép selyemruhát, egy rongyosba bújtatták bele, s azt mondták neki:

- Légy te is csak olyan rongyos, mint a pulykapásztor, akit magadnak választottál!

A kicsi királyleány nem szólt semmit. Felöltözött a rongyos ruhába, s elment a pulykapásztorral, aki egy ólban lakott a pulykák mellett.

A király s a királyné pedig nagy lakodalmat csaptak a két leányuk tiszteletére. Aki csak valamirevaló volt az országban, mind hivatalos volt.

A pulykapásztor beléfújt a dudába, s rögtön ott terem a tizenkét óriás.

- Mit parancsolsz, édes gazdánk?

- Én csak azt, hogy most ebben a percben rézruhában itt termetek mind a tizenketten! Nekem is a feleségemnek is hoztok rézruhát, s elmegyünk mi is a lakodalomba!

Elmennek a lakodalomba, s hát ott mindenki szeme a rézvitézen, a szép királyleányon s a tizenkét óriáson van, de nem ismerték fel őket. Ott ülnek, amennyit ülnek, s tizenkét órakor megint csak eltűntek. Harmadnap újra megjelentek a lakodalomban, de mind aranyruhában.

Negyednap reggel a királyleány felmegy az apjához, s mondja neki:

- Apám, a nagy lakodalom folyik, de mi se nem voltunk meghíva, se nem kínáltak meg semmivel!

Azt mondja rá az apja:

- Hát ha te a pulykapásztort választottad, az a tiéd, de amit mi láttunk három este, az már valami! - S elkezd dicsekedni, hogy milyen szép aranyruhás vitézek s óriások voltak a lakodalomban. - Csak azt nem tudjuk, kik voltak, honnét jöttek.

- Nem baj, apám - mondja a királyleány -, majd megtudja!

Telt-múlt az idő. Az országot megtámadta az ellenség. A király összeszedi hercegi vejeinek katonáit, s elmennek a háborúba. Mikor már elmentek, a fiú is beléfújt a dudába, s a tizenkét óriással együtt elment a háborúba. Amerre járt a tizenhárom vitéz, meg a fű is elhullott, nemhogy az ellenség!

A király s a két veje odamennek a vitézekhez, s azt mondják nekik:

- Nem tudjuk, kik, mik vagytok, de milyen ajándékot adjunk, amiért segítségünkre voltatok?

A fiú elébük ment:

- Nem kell semmi ajándék, csak azt az egyet követelem, hogy feküdjetek le, hogy a lovam lábát a hátatokon nyugtassam!

Ahova a lovak patája ért, a testükön egy pecsét lett s a pecsétre ez volt írva: ,,Holtig szolgám".

Hazamentek a háborúból, s otthon mindenkinek eldicsekedtek, hogy milyen vitézek voltak a háborúban. Minden elhullott a lábuk alatt, még a fű is.

A pulykapásztor is hazament, s egy olyan hadsereget hozatott az óriásokkal, hogy lépteik alatt meg a föld is dübörgött. Aztán bement a palotába és jelentette, hogy eljött, hogy átvegye az országot.

A király s a két veje csak elcsodálkozott, hogy mit akar. Akkor a fiú azt mondja:

- Nézzétek meg, micsoda pecsét van a hátatokon.

Megnézik, s hát mindegyiküknek az volt belevésve: ,,Holtig szolgám".

A pulykapásztor akkor átvette a királyságot, s még most is boldogan élnek, ha meg nem haltak.