A rozmaring királyfi I. rész

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy király. Ennek a királynak volt három fia. Az öreg király évente be szokta járni az országot. Hát az egyik nap is elindult. Magához hívatta a legidősebb fiát. Azt mondja neki:
- No, édes fiam, neked mit hozzak a hosszú utamról?
- Édesapám, én csak arra kérem kendet, hogy hozzon nekem egy aranyszőrű paripát.
- Jól van, édes fiam, megveszem.
Bement a középső fiához, tőle is kérdi:
- No, édes fiam, neked mit hozzak erről a hosszú utamról?
- Nekem ne hozzon egyebet, édesapám, csak egy aranynyerget.
- Jól van, édes fiam, meglesz.

Avval megy a legkisebbik fiához, akit úgy szeretett, mint a szeme fényét. A legkisebbik fiú meg éppen a sarokban üldögélt, ott búslakodott. Kérdő tőle a király:
- Hát te ugyan miért búslakodsz, édes fiam?
- Már hogyne búslakodnék, felséges királyatyám, mikor kend ilyen hosszú útra indul, ilyen hosszú időre!
- Indulok, édes fiam, de most az a kérdésem, hogy neked mit hozzak erről a hosszú utamról.
- Felséges királyatyám, énnekem csak annyi a kérésem, hogy egy olyan rozmaringbokrétát hozzon, amilyet még a világon senki nem látott.
- Jól van, édes fiam, meglesz a kívánságod. De hát csak ezt a csekélységet kéred?
- Ezt a csekélységet, édesapám, mert évek óta erről álmodozom.
- Jól van, fiam, ha ez a kívánságod, meglesz. Még a király fiának se lenne olyan rozmaringbokrétája, amilyet még legényember nem tett a kalapjához?

A király elbúcsúzott a három fiától, lóra pattant, magához vette néhány emberét, és már indultak is. Mentek, mendegéltek, hát elértek egy nagy-nagy erdőbe. Az erdő közepén valaki megszólította a királyt:
- Hopp, hopp, felséges királyatyám, meglesz-e a rozmaringbokréta?
Felháborodik az egyik szolga:
- Ki merészelte a felséges királyt megszólítani?
Már ott is termett egy öregasszony a király lova előtt. Azt mondja:
- Én vagyok. Ott voltam, mikor a legkisebbik királyfi olyan gyönyörű rozmaringbokrétát kívánt a királytól, amilyet még emberi szem nem látott.
- Hát ha kívánta, meglesz, öreganyó! Már talán csak a király fiának meglesz! Olyan rozmaringbokrétát hozok neki, amilyen még senki legényfiának nem volt a kalapjánál.
- No jól van, akkor indulj utadra, de jól vigyázz minden szavadra!

Ment a király a kíséretével hetedhét országon keresztül. Mikor már az utolsó országba értek, azt mondja a szolgáknak:
- No, gyertek, menjünk a vásárba, hogy megvegyük az aranyszőrű paripát meg az aranynyerget!
Mindjárt rá is akadt a király az aranyszőrű paripára is meg az aranynyeregre is. Meg is vette. Rettenetesen nagy árat fizetett érte, mindenki csodálkozott rajta. No, még volt egy feladata. A legkisebbik fiának, akit a legjobban szeretett, nem vette még meg, amit kívánt.
Bejárta az egész vásárt, de bizony kedvére való rozmaringbokrétát nem talált. Azt gondolta, majd útközben hátha valahol ráakad.

Elindulnak hazafelé. Beérnek egy faluba, találkoznak egy lakodalmas menettel. Hej, egyik legénynek szebb rozmaringbokréta volt a kalapjánál, mint a másiknak! Gyönyörű szépek voltak, de egy sem tetszett a királynak, mert ő olyat akart vinni, amilyen még senki emberfiának nem volt a kalapjánál. Ment tovább nagy búsan hazafelé. Mikor aztán beért a városba, elért a palotája kapujáig, szaladt elébe a két idősebb fia, és szép illendő szóval köszöntötte. Egyiknek átadta az aranyszőrű paripát, a másiknak meg az aranynyerget.

(folytatjuk)