A sárga kicsi kígyó II. rész

Hazamegy a szegény ember, de most már nem is búsult olyan erősen. Gondolta, ha a többit megcsinálta a fia, csak megsegíti az isten a harmadik feltételben is. Jól gondolta, mert reggel már az aranyhídon sétált a királyhoz. Magával vitte a sárga kicsi kígyót is. Bemennek a királyhoz, jó reggelt köszönnek, s a szegény ember elmondja:
- Felséges királyom, életem, halálom a kezedben, itt a fiam, a sárga kicsi kígyó, most már tartsuk meg a lakodalmat!
Eleget köntörfalazott a király, de mit volt mit nem tenni, állnia kellet a szavát! Jaj, a szegény királykisasszony, amikor meglátta a leendő urát! Sírt, földhöz vágta magát hetvenhétszer, de mind hiábavaló volt, a lakodalmat megtartották, ha nagy titokban is.
No, estére kelnek, s az ifjú pár bemegy a szobájába. A királykisasszony bizonygatta, hogy ő inkább megöli magát, de nem hál egy szobában azzal a rusnya sárga kígyóval, s ha hozzá talál nyúlni, megfogja, s kitekeri a nyakát. Amint így lármázott, egyszer csak keresztülbucskázik a fején a sárga kicsi kígyó, s hát egy dali szép legény lett belőle!
Megszólal a dali legény:
- Ne félj tőlem, szépséges szép királykisasszony! Nem vagyok én sárga kicsi kígyó, én egy elátkozott királyfi vagyok. Apám arra átkozott, hogy hét esztendeig, hét hónapig, hét hétig, és hét napig kígyóbőrben járjak! Még nem telt ki az átok ideje, azért azt mondom neked, hogy senkinek ezen a világon ne szólj erről, mert mindketten erősen megbánjuk!
Hej, megörvendett a királykisasszony, fogadkozott, hogy senkinek sem szól. De reggel bemegy az apjához, s ő addig faggatta, hogy mégis elmondott mindent.
- Várj csak - gondolta a király -, nem hordod te tovább azt a rusnya kígyóbőrt!
Volt a palotában egy vén boszorkány, azt magához hívatta, s megparancsolta neki, hogy előre menjen be az ifjú pár szobájába, s ha leveti a sárga kicsi kígyó a bőrét, égesse el. Úgy is lett. Amikor az ifjú pár lefeküdt, a vén boszorkány kibújt az ágy alól, megkereste a kígyóbőrt, s egy teli parázs serpenyőben porrá égette.
Felébred reggel a sárga kicsi kígyó, fel akarja venni a bőrét, s hát nincs! Aj, megszomorodik szegény feje! Azt mondja a feleségének:
No, feleség, mégsem tartottad meg a szavadat, a bőrömet elvitte valaki! Nekem most már el kell innen pusztulnom, haza, az apám várába! Még éppen hét napom van, de ha azt akarod, hogy a feleségem maradj, utánam kell jönnöd!
Ezzel egy aranyabroncsot vett elő s azt mondta:
- Ezt az aranyabroncsot a két karodra teszem, hogy senkit meg ne ölelhess, míg ismét egymásé nem lehetünk! Én megyek a fekete várba, te gyere utánam, egy ingben, mezítláb, állj meg a várkapu előtt, s hét nap, hét éjjel szüntelen azt kell kiáltanod: - Gyere ki, te elátkozott királyfi, itt a feleséged, vedd le a karjáról az aranyabroncsot!
Azzal elbúcsúzik, s a sárga kicsi kígyó ember képében elindul a fekete várba. Estére kelve a felesége is utána, s meg sem állt, amíg a fekete vához nem ért. Ott aztán csak kiabált: - Gyere ki, te elátkozott királyfi, itt a feleséged, vedd le a karjáról az aranyabroncsot!
Hét éjjel és hét nap mind ezt kiabálta, akkor megnyílt a fekete vár kapuja, kijött a dali királyfi, odafutott a szíve szerelméhez, megölelte, megcsókolta; s az aranyabroncs magától lehullt. Azzal szépen fölkerekedtek, dióhéjba telepedtek, a Küküllőn leereszkedtek. Holnap legyenek a ti vendégeitek!