A soknevű királyfi I. rész

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon túl, az Óperenciás-tengeren innét, volt egy királyfi. Szép, ügyibevaló legény volt ez a királyfi, megakadt a szem rajta, az is volt, amit a tejbe aprítson (meghiszem azt, hogy volt!), de mikor miért, miért ne, a jó Isten tudja, én nem, a szomszéd ország királya nem adta neki a leányát, pedig az úgy láttam, mint ma, igaz hajlandóságot mutatott a királyfihoz.

Hej, megszégyelli magát a királyfi erősen, nem is mert hazamenni az ő országába, ott maradt a királykisasszony országában, szállást vett a város végén egy vendégfogadóban, s onnét négy álló hétig ki sem mozdult. Gondolkozott éjjel-nappal, törte a fejét, mit csináljon: szerette volna visszafizetni a királynak a csúfságot. Egyszer aztán mit gondolt, mit nem, felöltözött borbélylegénynek, s ment egyenest a király palotája elé. Be akar menni az első kapun, de a kapus megállítja:

- Hé, atyafi, megállj! Hogy hívnak?!

- Engem Pálinkának - felelt a királyfi.

- Ej, ilyen-olyan, adta, eltakarodj innét! - mordult rá a kapus.

Elódalog a királyfi, megy a második kapuhoz, de ott is megállítja a kapus:

- Mit akarsz?! Hogy hívnak?!

- Ilyesvalaminek - felelt a királyfi.

- No, még ilyesvalami nevet nem hallottam - mondotta a kapus. - Jó lesz, ha elkotródol, mert látom, hogy nem jóban jársz!

Elkotródik a királyfi, de a harmadik kapunál is szerencsét próbál. Kérdi a kapus:

- Hogy hívnak?

- Engem Négyhételőttnek!

- No - mondta a kapus -, ilyesvalami nevet sem ezelőtt nem hallottam, sem ezután nem hallok többet! Mit akarsz? Mi a mesterséged?

- Borbélylegény vagyok. Szeretném megberetválni a királyt. Tudom, hogy még úgy senki meg nem beretválta. Megemlegetné halála napjáig.

- Hát ha olyan híres borbély vagy, akkor csak eredj be isten hírével, jó kenyered lesz a királynál.

Bemegy a királyfi, de nem ment egyenest a királyhoz, hanem először befordult a konyhára. Kérdi a szakácsné:

- Kit keres maga, lelkem? Mi a neve?

- Macska az én nevem, kincsem, szakácsné.

- Ó, hogy a macska rúgja meg, de különös neve van!

- Itthon van-e a királykisasszony?

- Ittnon biz a, lelkem, ki sem mozdul a szobájából, sír éjjel-nappal.

- Ugyan mért sír?

- Mert nem adták ahhoz a királyfihoz, aki itt járt négy hét előtt.

- No, én éppen attól a királyfitól jövök. Levelet hoztam a királykisasszonynak. Tudom, megvigasztalódik, ha elolvassa.

- Csak vigye, lelkem, vigye!

Megmutatta, hogy merre menjen, de a királyfi visszafordult az ajtóból.

- Hallja, kincsem, szakácsné, mi lesz vacsorára? Majd visszajövök.

- Túrós rétes, lelkem. Csak jöjjön, jó szívvel várom!

Azzal elment a királyfi, keresztül sompolygott vagy huszonnégy szobán, úgy talált a királykisasszony szobájára. Hát csakugyan igaza volt a szakácsnénak, most is sírt a királykisasszony, vörös volt a szeme a sok sírástól.

- Jó napot, szomorú királykisasszony! - köszöntötte a királyfi.

(folytatjuk)