A szegény ember szerencséje

Egyszer volt, hol nem volt, volt ezen a világon valahol egy szegény ember. Hát ez a szegény ember két borjúra teszen szert valahonnan. Na, hát ő azokat addig dédelgette, szépengette, hogy megnőttek s jármas marhák lettek. Béfogja a szegény ember a két marháját s avval el ki, hogy az a kicsi, tenyeremnyi földjét megszántsa, bevésse. Szántogat, szántogat, dehát a szegény embernek még a szerencséje is szegény, szegény embert még az ág is húzza. Az egyik tehene mit gondolt, mit nem, egyszer csak egyet bődült, kettőt rúgott s avval csak kiesett a járomból s egy miccentés alatt vége volt neki. Búsult a szegény ember, hogy majd felvetette a nagy búbánat, hogy még a jó Isten is csak a szegény embert látogatja, próbálgatja. S hogy egész kárral ne maradjon, lenyúzá nagykeservesen a tehén bőrét s elindult vele a városba, hogy valamerről eladja.
Útközben a nagy melegben elfárad, leül az árnyékba pihenni. A bőrt addig kiteríti egy bokorra száradni, mert fele terhe is lesz, jobban is megveszik, ha nem olyan nyers. Amint ott búsul magában a világi élet keserűségei felett, hallja, hogy valami a csoda kopogtatja, vagdalja erőst a száradni kitett bőrt. Nézi, s hát látja, hogy egy fakopogtató vagdalja, de olyan erősen a bőrt, hogy a lába is besuvadott a likon. Megragadja a szegény ember a madár lábát, megfogja a madarat s ahajt a tarisznyába tette. Avval azután továbbindult a maga útjára. Idő megestültével elhatározza, hogy ő ma egyet se megy, hát bévetődik egy jómódú házhoz szállást kérni éjjelre. Nyit bé a házba, hát üres a ház, senki nincsen benn! Jól van, a ház megé kerül, s ott az ablakon át nézi, hogy mikor megy bé az ajtón valami lelkes állat, hogy szállást kérhessen éjszakára.
Egy kis idő múlva jön bé az asszony, egyik kezében bor, a másikban pálinka. Felnyitja a láda fedelét s teszi annak egyik szegletébe. Veszen le a cserepes kályha tetejéről egy szita fánkot, tölti a láda másik szegletébe. Húz ki a sütőből egy sült libát, teszi fel a cserepes tetejére. Azzal dolgához lát. Most már a szegény ember is kijön a ház megöl, s kiáll a kapuba, hogy mikor a gazda megjön, kérjen szállást tőle.
Nemsokára jön is haza a gazda a szántóból. Kéri a szegény ember a szállást.
- Hogyne adnék, földi - feleli a gazda -, kerüljön csak bennebb!
Na, bemennek. Hát az asszony fekszik s jajgat. Mondja a gazda:
- Éhesek vagyunk, asszony, adj valamit ennünk, mert egy napi szántás után jól esik a vacsora.
De az asszony csak mondja a maga panaszát, hogy ő egész nap milyen beteg volt, még vacsorát se készíthetett. A szegény ember tüstént látta, hogy itt alighanem kutya van a kertben. Eléveszi a madarát s elkezd vele bíbelődni.
Kérdi a gazda:
- Miféle madár az ott a kezében, atyafi?
- Hm! - mondja a szegényember. - Ez osztán jövendőmondó.
- Jövendőmondó? Hát osztán tudna igazat mondani?
- Igen ez annak, aki kívánja - mondja a szegény ember.
- Hallom hát! Szívesen megfizetem, ha igazat mond.
Elkezdi a szegény ember alattomban csípni a madár lábát, hogy az fájdalmában cseregni kezd.
- Mit mond az a jövendőmondó, te szegény ember, - kérdi a gazda.
- Ez azt mondja, hogy a kemence tetején egy sült liba vár gazduramra.
- Igaz-e ez, feleség?
- Igaz biz az, édes uram.
- Hát akkor vedd elé, kedves feleségem, hogy együk meg ehejt! Éppen jól fog esni egy napi szántás után.
Na jó, hát újra csípni kezdi alattomban a szegény ember a madarát, hogy az még jobban elkezd cseregni.
- Mit mond még, te szegény ember, az a jövendőmondó?
- Ez azt, édes gazduram, hogy a láda jobb szegletében bor s mézes pálinka vár gazduramra.
- Igaz-e ez is, feleségem?
Mondja az asszony:
- Igaz biz az, édes uram.
- Hát vedd elé, kedves feleségem, hiszen az ad erőt egy napi szántás után, s a holnapi munkához!
Újból csípi alattomban a szegény ember a madarát. Csereg a madár.
- Hát még mit mond az a jövendőmondó, te szegény ember?
- Ez azt, gazduram, hogy a láda bal szegletében is van egy csomó puha fánk gazduram részére.
- Ez is igaz lenne, édes feleségem?
- Hát az is igaz, az is úgy van, édes uram.
- Vedd elé hát, feleség, hogy csapjunk ehejt egy vidám napot ezzel a jó atyafival! Hanem te szegény ember, add el nekem azt a jövendőmondót, jól megfizetek érte!
Na, elég az hozzá, hogy a gazda is nagy örömében megvevé a jövendőmondót, két szép kajla ökörért s egy búzával rakott szekérért. Avval nekikerekedék másnap az ember, el haza a jövendőmondója árával.
S ahajt olyan szerencsével szorgalmatoskodott, olyan ügyébevaló hatökrös gazda lett belőle, hogy még az uraság se különb, s fogjuk rá, hallák-e, hogy még ma is él, hogyha meg nem halt.