Az állatsógorok I. rész

Hol volt, hol nem volt, az innenen innen, a túlnanon túl, a korpahegyek tájékán magasodott egy üveghegy. Annak a tetején egy fenyőszál, a fenyőszál tetején egy tű, arra volt ráakadva egy rossz szoknya. Annak a szoknyának a hetvenhetedik ráncából pottyant ez a mese.

Volt a világon egy szegény ember. Volt neki három szép lánya meg egy János nevű fia. A szegény ember nagyon szeretett olvasgatni. Egyszer azt olvasta, hogy ő a lányait a legelső kérőnek odaadja. Ezt a bölcsességet a János fiának is meghagyta. Mást sem tudott ráhagyni. Hamarosan meghalt.

János elörökölte a nagy szegénységet meg azt a hagyatkozást, hogy lánytestvéreit a legelső kérőnek adja oda. Ahogy olvas János, odarepült egy Tarkavarjú:
- Kár, kár, add nekem a legidősebb húgodat feleségül!
- Már olyat nem teszek, hogy szárnyasállatnak adjam a húgom feleségül!
A Tarkavarjú elrepült, de a János legidősebb húga elsírta magát:
- Látod, édesapánk azt hagyta, hogy a legelső kérőnek adj oda!
- Ha mindenáron szárnyasállathoz akarsz feleségül menni, szedd a sátorfádat, eredj! - mondta János.
A lány kiszaladt, utánakiáltott a Tarkavarjúnak:
- Várj meg!
Megvárta, vitte az erdő fáin ringatózó fészkére.

Ahogy János másnap olvasgat, beszállt a Feketekánya.
- Add nekem a középső húgodat feleségnek!
- Már olyat csak nem teszek, hogy a középső húgomat is szárnyasállathoz adjam!
Akkor a Feketekánya kirepült, a középső lánytestvér elsírta magát:
- Meghagyta édesapánk, hogy a legelső kérőnek adj oda!
- Ha mindeáron szárnyasállattal akarsz élni, szedd a sátorfádat, eredj!
A lány a Feketekánya után kiáltott:
- Várj meg! - Megvárta. Elrepültek a rengeteg sűrű erdőbeli fészkükre.

Másnap János éppen olvasgat, berepült a Csergőszarka:
- Add nekem a a legkisebb húgodat feleségül!
- Két testvéremet már szárnyasállat vette feleségül, hogy adnám oda a legkisebb húgomat is! - mondta János.
A Csegőszarka azt mondta: cserr, cserr, elrepült. Hanem a legkisebb lány akkor elsírta magát:
- Édesapánk azt hagyta, hogy a legelső kérőnek adjál feleségül!
- Ha mindenáron szárnyasállathoz akarsz menni, akkor szedd a sátorfádat, eredj!
Akkor a lány kiszaladt, utánakiáltott a Csergőszarkának:
- Várj meg! - Megvárta, együtt repültek az erdősűrűségek fáin ringatózó fészkökbe.

János olvasott tovább. Egy helyen azt találta, hogy létezik a világon egy gyönyörűséges Tündérszép Ilona.
A fejébe vette, hogy ő azt fölkutatja, feleségül kéri, ne maradjon magában ezen a vaksi világon, ha már a testvérei férjhez mentek.
El is indult, ment egy napot, ballagott kettőt, az erdőben a lába előtt ugrándozik a Tarkavarjú.
- Eredj előlem, Tarkavarjú, mert fölrúglak, hogy elesel!
- Nono, sógor - így a Tarkavarjú -, már nem ismersz meg?
Akkor János megismerte, hogy a Tarkavarjú neki a legidősebb húga révén a sógora. Elmentek mindjárt a kastélyukba. Örült Jánosnak a testvére, hogyne örült volna. De János azt kérdezte.
- Hallotátok-e hírét Tündérszép Ilonának?
- Már nagy darab földet beutaztam - mondta a Tarkavarjú -, de sose hallottam róla.
Másnap János megindult. Ment a rengetegen keresztül, estére kelvén előtte ugrált a Feketekánya.
- Eredj előlem, Feketekánya, mert fölrúglak, hogy elesel!
- Nono, sógor, hát nem ismersz meg? - így a Feketekánya.

(folytatjuk)