Az aranypók I. rész

Valamikor nagyon régen, senki sem tudja, mikor élt egy igen öreg király. Ez a király olyan öreg volt, hogy maga sem emlékezett rá, hány éves is lehet. De nemcsak azt nem tudta, hány éves, hanem azt sem, hogy hogyan került abba az országba, ahol királyoskodott. Volt neki egy igen szép leánya. Ennek mindig arról a csodálatos országról beszélt, ahol ezelőtt élt.
- Tudod, leányom, az én országom az örök fiatalság országa volt. Vidámság és boldogság honolt ott. Valami rossz varázslat hozott engem ide, és nem tudom a visszavezető utat! - mondotta lányának.
A király évről évre öregedett, és egyre reménytelenebbnek látszott, hogy valaha is visszakerül abba a nevezetes országba. Lassan már bele is nyugodott a sorsába, de a lányán szeretett volna segíteni.
- A régi országomban orsón fonják a boldogságot. Ha valaki innen eljutna oda, és hozna neked menyasszonyi ruhát, soha nem lennél boldogtalan, és örökre ifjú maradnál. Ha akadna olyan legény, aki elhozná neked ezt a menyasszonyi ruhát, neki adnálak feleségül a fél királyságommal együtt - mondta egy napon a király.

A lánynak tetszett a gondolat és mindjárt meg is beszélték az apjával, hogy kihirdetik: azé lesz a szépséges királylány, aki eljut az öreg király országába, és elhozza onnan a menyasszonyi ruhát.
A szép királylány kellett volna a grófoknak, báróknak, a fél királyság meg különösen csábította őket, de mégsem akadt egyetlen vállalkozó sem, aki neki mert volna indulni.
Igen elkeseredett a királylány, már kezdte a reményét is elveszíteni, amikor egy szegény legény kopogtatott be a királyi várba.

- Én megkeresem a boldogság országát, és elhozom a menyasszonyi ruhát! - ígérte.
- Valóban mernél vállalkozni a nagy feladatra? - hitetlenkedett a királylány. - Hiszen neked még kardod sincs, hogy legyőzd az akadályokat!
- Kardom igaz, hogy nincs, de van bátorságom és erős akaratom! Ezzel a kettővel pedig legyőzök minden akadályt! - felelte a legény.
Tetszett a lánynak a legény válasza, s mindjárt látta, hogy a rongyos ruha daliás termetet takar, behívta hát szobájába a szegény legényt, megvendégelte étellel-itallal, s úgy bocsátotta útjára. Mielőtt azonban elindult volna a legény, adott neki egy selyemkendőt, melyet három aranyszínű hajszálával kötött össze.
- Járj szerencsével! - búcsúzott tőle.

Ment, mendegélt a szegény legény. Egy napig is ment már, talán kettőig is, amikor egy nagy erdőbe ért. Sűrű volt az erdő, út sem igen akadt benne, mégis rátalált hamarosan egy kis házikóra. De milyen házikó volt az! Alig látszott a fal, annyira belepték a pókhálók. A legény bekopogtatott, és bár nem kapott választ, bátran belépett az ajtaján.
- Jó napot kívánok a ház lakóinak! - köszönt illedelmesen.
- Ki vagy, és mit akarsz? - szegezte neki a kérdést a szoba sarkában ülő öregasszony.
- Vándorló szegény legény vagyok és munkát keresek. Nem maradhatnék itt éjszakára, öreganyám?
- Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál, mert különben csúf békává változtattalak volna, így azonban szívesen adok szállást is, meg ha akarsz, hát munkát is kapsz.
- Mi lenne a munka?
- Nem lesz nehéz, rendben kell tartanod a házat, mindennap kitakarítod a szobám. Ha megállod a helyed, jó dolgod lesz nálam, és szép jutalmat is kapsz.

Másnap reggel a legény nekikezdett a takarításnak. Először a ház falairól szedte le a pókhálót, azután a szobát csinosította. Mikor ezzel is végzett, egy kis kamrát talált. Itt még nagyobb volt a rendetlenség. Annyi volt a pókháló, hogy alig látszott valami az egész kamrából. A sarokban pedig egy nagy háló közepén egy hatalmas pók üldögélt. Aranykorona volt a fején.
- Ne nyúlj az én hálómhoz, te legény! - mondta az óriási pók. - Én vagyok a pókok királya, ha nem bántasz, segítségedre lehetek.
- Miben tudnál te nekem segíteni? - kérdezte a legény.
- Sok mindenben. De előbb ígérd meg, hogy nem bántasz.
A legény megígérte.
- Tudom, hogy becsületes vagy, elhiszem, hogy nem bántasz - folytatta a pók -, azt is tudom, hogy az örök fiatalság országába tartasz, és menyasszonyi ruhát akarsz onnan szerezni. Segítek neked én is szívesen, de legtöbbet az öregasszony tud segíteni, kérd meg őt.

A legény így is tett.
Az öregasszony meghallgatta.
- Megígértem, hogy ha jól dolgozol, jutalmat kapsz. Most megkapod. Menj vissza a kamrába, és végy magadhoz annyi pókhálót, amennyit csak tudsz. Azt mind neked adom. Ez az én jutalmam.
A legény nem akarta megbántani az öregasszonyt, de nem nagyon örült a jutalomnak. Mit ér a sok pókháló, annak aztán igazán nincs értéke. Elpanaszolta ezt a pókok királyának:
- Pókhálóval jutalmaz az öregasszony, mire megyek vele, bármennyit veszek is magamhoz?
- Örülj neki, hogy ezt kaptad! - válaszolta a pókkirály. - Szedj csak össze egy csomót, és indulj az ezüstpókok birodalmába. Ott találsz egy tavat. Merítsd meg a hálókat holdtöltekor háromszor a vízben, majd meglátod, mi történik. De siess, mert tíz esztendő kell, míg az ezüstpókok birodalmába érsz!

(folytatjuk)