Az aranypók II. rész

- Uramfia! - sóhajtott nagyot a legény. - Tíz esztendő az igen nagy idő. Mi lesz addig az én mátkámmal? Akármi történik is, nekem előbb kell odaérnem.
Az aranypók megszánta a legényt, tanácsával segítette:
- Keresd meg az öregasszonyt, és kérj a bűvös kenőcséből. Ha ezzel a kenőccsel bekened a talpadat, íziben ott vagy, ahol akarsz.

Kétszer se kellett mondani a legénynek, már kereste is az öregasszonyt, de bizony az nem volt sehol sem. Most kezdett igazán elkeseredni a legény. Csak az járt az eszében, míg szedte a sok pókhálót, hogy tíz év milyen nagy idő. Mikor már teleszedte a tarisznyáját, egy üveget talált a szoba sarkában. Bosszúságában talán fel is rúgja, ha a kíváncsiság nem súgta volna, hogy nézze meg, mi lehet benne. Bizony kenőcs volt abban az üvegben, mégpedig bűvös kenőcs. Nem is tétovázott semmit a legény: mindjárt megkente a lábát vele, s csak annyi ideje maradt, hogy vállára akassza a tarisznyáját, és már szállt is a levegőben nagy sebességgel. Szállt, szállt a legény hegyen-völgyön át, míg egyszer csak megpillantotta az ezüstpókok birodalmát.

Vakító fehér volt itt minden, csak egy tó kéklett a közepén. Gondolta a legény, hogy ez lehet az a tó, amelyről az aranypók beszélt neki. Le is szállt a partjára. Megvárta az estét, a hold felkeltét. Mosolygott a hold nagy kerek tányérja a legényre, akart is mondani neki valamit, de a legény nem figyelt rá, gyorsan előszedte a pókhálóit, és háromszor megmerítette a tóban. S lám, mi történt? Gyönyörű menyasszonyi fátyol lett belőle. Olyan ragyogó fehér, hogy a legénynek káprázott a szeme.

Indult volna vissza azonnal, de hirtelen álmosság lepte meg. Alig tudta nyitva tartani a szemét. El is aludt menten a tó partján. Sokáig aludt ott, és mikor felébredt, nem tudott megmozdulni: az ezüstpókok katonái befonták hálójukkal. Gondolkozott nagyon a szegény legény, hogy mit tegyen, hogyan szabaduljon ki az ezüst pókhálóból. Próbálta szakítani, húzta-vonta a hálót, de csak nem szakadt el. Ekkor eszébe jutott a királylány három hajszála. a selyemkendő volt velük átkötve. Nagy nehezen kibontotta az egyik szálat. Mint a kés a vajban, úgy haladt át a hajszál az ezüsthálón. Egykettőre meg is szabadult tőle a legény. Ekkor látta csak, hogy milyen országba került. Minden csupa virág volt, fiatal lányok és fiúk kacagtak, énekeltek és táncoltak körülötte.

- Ez volt az én királyom régi országa: az örök fiatalság és boldogság országa! - szólalt meg hangosan a legény.
- Ez volt ám, de nem érdemelte meg a király! - felelte az ezüstpókocska. - Ki akart irtani bennünket, haragudott a pókokra, erősebbek voltunk nála. De te most legyőztél. Tudom, hogy az aranypók segít téged. Neki nálam is nagyobb a hatalma.
A legény nem akart tovább időzni, de az ezüstpók marasztalta:
- Nem kell már sietned, gyönyörködj a birodalmamban, ilyen képet úgysem látsz a földön másutt.
- Nekem az én országom a leszebb! - válaszolta a legény. - A boldogságomat is ott találom meg, ezért nem maradhatok tovább.
- Tudom, hogy a királylány miatt sietsz annyira. Nem kell már sietned, nem tudott megvárni, közben meghalt.
- Meghalt? - kérdezte megdöbbenve a legény. - Akkor meg éppen nem maradhatok itt ebben a nagy vidámságban.

Ígért az ezüstpók örök ifjúságot, boldogságot meg még egy zsák aranyat is a legénynek, de nem használt a csábítás. A fiú hajthatatlan maradt, és indulni akart azonnal vissza. Látta az ezüstpók, hogy nem tudja ígéretekkel visszatartani a legényt, parancsot adott hát a katonáinak, azonnal fonják körül a legerősebb hálóval. Talán ezer pók is sietett teljesíteni az ezüstpók parancsát, de mire odaértek a legényhez, az gyorsan megkente a talpát a bűvös kenőccsel, és már szállt is kincsével a fehér menyasszonyi fátyollal. Röptében útja az öregasszony kunyhója felett vitt el. Leszállt, hogy megköszönje az aranypók segítségét. Meg is találta a szokott helyén, a szoba szegletében.

- Elhoztam a menyasszonyi fátylat, de nem lesz rá szükségem, meghalt a királylány - panaszolta el nagy bánatát a legény.
- Tudom, de nincs veszve még semmi! Szakíts le két ágat a ház előtt álló két citromfáról, érintsd meg vele a lányt, meglátod, mi történik.

A legény megköszönte a jó tanácsot, leszakította a két citromágat, és már repült is újra a levegőben. Nagy volt a gyász a királyi kastélyban, amikor a legény megérkezett. Éppen a temetésre készültek. A legény odasietett a ravatalhoz, és megérintette a citromfa ágával a halott lányt. A jelenlévők nagy ámulatára azonnal felnyitotta a szemét, és frissen, mintha csak álmából ébredt volna, leszállt a ravatalról. Nagy volt a két fiatal boldogsága, hát még mikor a tarisznyából előkerült a ragyogó menyasszonyi fátyol. Az öreg király mindjárt felismerte, hogy ez az ő régi országából való.

- Felséges királyom, teljesítettem a kívánságát, elhoztam a menyasszonyi fátylat! - mondta boldogan a legény.
- Én meg teljesítem ígéretemet: tiéd a lányom és a fele királyságom! - válaszolta a király.
A szomorúság helyét átvette a vidámság, azon nyomban hatalmas lakodalmat tartottak a királyi kastélyban. A fiatal pár még ma is él boldogságban, ha azóta meg nem halt.