Az elátkozott kastély II. rész

- Hol voltál, te? Hova mentél? - kérdezte a leány. - Hogy mentél ki? - Hát a macska elkezdett nyávogni, s ahogy nyávogott, a szájából egy szép drágakövet kiejtett, oda a leány elé. Nézte a leány, forgatta, nem tudta, hogy mi lehet.
Félretette a követ egy szegletbe, s a macskát megint magához vette. A macska dorombolt, s elaludt a leány. Ez így ment vagy három hétig. Minden áldott este jött a macska, s örökké hozott egy drágakövet a szájában. Csak úgy csillogott. A kerítéskaróra egy hosszúkás fazék volt felakasztva, amibe a tejet szokták szűrni, egy cserépfazék, a leány azt levette a karóról, s abba belérakogatta mind a drágakövet. Immár teli volt a fazék. De a leánynak feltűnt, hogy a macska örökké elmegy, pedig be van zárva az ajtó s az ablakok is. Gondolta magában a leány, itt valami nincsen rendben. Elhatározta, hogy meglesi ezt a macskát. Úgy is tett.
Egyszer este, mikor jött a macska, megsimogatta, megszeretgette. A macska kiejtette a szájából a drága gyémántkövet, a leány pedig beletette a fazékba, s lefeküdt. A macska dorombolt, dorombolt, hogy elaltassa a leányt. De a leány csak ébren tartotta a szemét. Tartotta, de azért úgy tett, mintha aludna.
Egyszer csak a macska, mikor gondolta, hogy elaludt a leány, felkelt, egyet dobbantott a lábával, az ajtó kinyílott, s a macska csak elillant.
A leány is felugrott, s ő is ki a macska után. A macska végigment egy hosszú folyosón. A folyosón erre is ajtók voltak, arra is ajtók, de nem ment be egyiken se. Hanem a legeslegutolsó szoba előtt egyet dobbantott a lábával, az ajtó kinyílt, s oda bement.
A lány is utána. Abban a szobában egy másik ajtó nyílott meg a falban, s ott egy gyönyörű szép folyosó kezdődött megint.
A macska ment előre, ment a leány alattomban utána, s hát a folyosónak vége lett. Egyszer csak lépcsők vezettek lefelé, s lement a macska. De lement utána a leány is. A lépcsők mellett kétfelől csodálatos fák terebélyesedtek.
Az egyik ezüstfa volt, s ezüstdió termett rajta, a másik gyémántfa volt, s gyémántkörték lógtak le róla. A leány erről is letört egy ágacskát, arról is, de erre akkora csendülés lett, hogy a macska hátrafordult. Hogyha a leány be nem bújt volna a fa mögé, meglátta volna. S ahogy így orozkodott a macska után, egyszer csak a leány szép zeneszót hallott lent a föld alatt. Ott már várták a macskát. Mikor odaért, egyet bukfencezett, s olyan szép királyfi lett belőle, hogy a napra lehetett nézni, de reá nem. Akkor a hercegek s a bárónők csak odamentek a királyfihoz, karon fogták, az asztalhoz vezették, s az asztalfőre ültették. Szólt a zene, mulattak.
Na, a leány ezeket mind végignézte, s lassacskán visszament a szobájába, s lefeküdt a pokróc alá. Másnap este megint jött a macska, s ismét hozott egy drágakövet.
Leejtette a leány elé. A leány úgy tett, mintha nem tudna semmiről. Odabújt a macska melléje, s a lány elkezde simogatni.
- Haszontalan macska! Hol jártál? Örökké elszöksz mellőlem!
A macska csak dorombolt neki, hízelkedett. Egyszer azt mondta a leány:
- Tudom, hol jártál, tudom, hogy ki vagy.
A macska erőst nyávogni kezdett, mintha mérges volna.
- Ha mérgelődsz, ha nem mérgelődsz, tudok mindent! Nézd csak - mondta a leány -, itt a bizonyság, hogy utánad mentem, s láttam mindent - azzal megmutatta a letört ezüst-s gyémántágacskát.
Akkor a macska akkorát nyávogott, hogy még az ablakok üvege is mind betörött. S erre a nagy nyávogásra a macskabőr lehullott róla, s egy olyan szép királyfi állott a leány előtt, hogy a napra lehetett nézni, de reá nem.
De erre a palota is úgy megcsendült, hogy azt hitte a leány, hogy menten szétesik.
- Addig kellett nekem macskabőrben járnom - mondta a királyfi -, amíg egy leány felfedezi, hogy én hova s merre járok. S tudd meg, hogy a király ezt a palotát csak azért adta el, mert mi, macskák minden éjjel úgy járkáltunk benne, mint a kísértetek. De ha már felfedezted a titkomat, akkor most ezt a sok drágakövet vidd el, s add el egy ékszerésznek, az árából fizesd ki a palotát, aztán nagy lakodalmat csapunk, s ebben a palotában fogunk élni mi ketten.
Úgy is lett.
Elvitte a leány s eladta azt a sok drágakövet, kapott érte egy csomó pénzt. Kifizette a palotát, s akkor megesküdtek a királyfival.
Nagy lakodalmat csaptak, s akkor a föld alatt mulatozó vendégek, akik mind elátkozott bárók, hercegek, királyfiak s királykisasszonyok voltak, visszanyerték emberi alakjukat. Ők is ott éltek a palotában, s még ma is élnek, ha meg nem haltak.
Itt a vége, fuss el véle!