Ezüstbalta, aranybalta
(népmese)
A szegény favágó az erdőben dolgozott.
Ideje megebédelnem - gondolta, s ezzel leült egy közeli farönkre, hogy pár falat kenyeret egyen. Falatozás után a patak fölé hajolt, hogy szomját oltsa. Baltája kicsúszott az övéből, és a mély vízbe esett.
- Jaj! Mit tegyek? úszni nem tudok. Ez a folyó meg feneketlen. Hogy dolgozzak balta nélkül?! Mitévő legyek? - jajveszékelt. Eszébe jutott beteg édesanyja, aki otthon várja őt, s ettől még jobban elcsüggedt. Annyira elkeseredett, hogy elsírta magát. Ekkor a víz bugyogni kezdett, és vakító fénnyel ragyogott. Egy vízi szellem emelkedett fel a mélyből, és barátságos hangon így szólt:
- Favágó, miért sírsz ilyen keservesen? A megrémült favágó elmondta a szellemnek, mi történt.
- Szegény favágó! Mivel ilyen jó vagy és aggódsz az édesanyádért, megkeresem neked a baltát - mondta, és azzal eltűnt a vízben.
Kisvártatva a szellem ismét megjelent, és csillogó arany baltát mutatott a favágóra.
- A tied-e ez a balta? - kérdezte.
- Oh, dehogy! Az enyém közönséges favágó balta; nem aranyból öntötték, nincs rajta semmi csodálni való - válaszolta a favágó. A szellem ismét alámerült. Amint a víz buzogni kezdett, a szellem újra megjelent. Ezúttal ezüst baltát tartott a kezében.
- Ez-e a baltád? - kérdezte. A becsületes favágó megrázta a fejét és így válaszolt: - Nem, uram! Az enyém nem csillogó ezüst!
A szellem megint alámerült, és kis idő múlva egy kopott, kicsorbult baltával jelent meg.
- Ez-e a baltád, favágó? - kérdezte a jóságos szellem.
- Igen, uram. Az enyém. Szépen köszönöm és ígérem, szorgalmasan fogok dolgozni vele, hogy gondját viselhessem az édesanyámnak.
A szellem rámosolyodott a favágóra: - Becsületes ember vagy. Jutalmul neked adom az arany és az ezüst baltát is.
Kivette a másik két baltát is a tarisznyájából, és átadta a favágónak, aki remegő kezekkel nyúl értük. A szellem eltűnt, a favágó pedig hazaindult.
Másnap a favágó megmutatta az arany baltát és az ezüst baltát a társainak, és elmesélte nekik a különös dolgokat, amelyek az előző napon estek meg vele. Az egyik kapzsi favágó, miután végighallgatta a történetet, megkérdezte, merre van az a folyó és azonnal odasietett. - Ez az a folyó, ahol arany baltát szerezhetek? Nos, itt a baltám - mondta, és azzal bedobta a szerszámot a vízbe, és rázendített a sírásra. A víz buzogni kezdett, majd pedig megjelent a vízi szellem.
- Miért sírsz ilyen keservesen? - kérdezte a kapzsi favágót a szellem, mire az így válaszolt:
- A baltám a vízbe esett. Balta nélkül pedig nem tudok dolgozni, és szegény beteg édesanyámmal együtt éhen halok. A szellem szó nélkül a víz alá merült, és hamarosan egy csillogó arany baltával tért vissza.
- A tied-e ez a balta? - kérdezte.
A mohó favágó kinyújtotta a kezét, és örömtől ragyogó arccal válaszolt:
- Igen uram, az enyém! Amikor a szellem meghallotta a kapzsi favágó válaszát, hirtelen nagy haragra lobbant:
- Hazudsz! Ez az ócska, kopott balta a tied! - mondta neki, és kezében a favágó baltájával eltűnt a szeme elől; soha többé nem tért vissza.
A kapzsi favágónak odaveszett a baltája, s most már okkal jajveszékelt: nélküle nem tudja megkeresni még a napi betevő falatot sem.