Teddneki János III. rész
(népmese)
No de Haj-haj király elmegy hazulról, s az aranyszőrű paripának sem kell több, bukfencet vet, megint János lesz belőle, fölmegy a palotába. Mikor meg neszét vette, hogy jő Haj-haj király, visszaszaladt az istállóba, s megint paripává változott.
Hazajő Haj-haj király, s mit súgnak a fülibe, mit nem az ördögök, előveszi a leányát, vallatja, de hiába, a leány nem szól semmit.
- No, ha megnémultál - mondja Haj-haj király, nem vagy többet az én leányom!
Behívatott tizenkét ördögöt, azt mondta nekik:
- Vigyétek a felső világba, ott építsetek egy várat a legmagasabb hegynek a tetején, de olyat, hogy onnét ki ne tudjon jönni.
Elviszik a szegény királykisasszonyt az ördögök, odafönn a felső világban a legmagasabb hegy tetején építenek egy várat, oda bezárják, s tizenkét ördög állott istrázsát, hogy senki se ki, se be ne mehessen.
Telik-múlik az idő, egyszer követ jön a felső világból Haj-haj királyhoz, s mondja:
- Felséges Haj-haj király, a te keresztfiad, a vörös király fia, hozzád küldött; emlékszel-e, hogy egyszer egy szép lovat ígértél neki?
- Emlékszem - mondotta Haj-haj király.
- Hát a királyfi most házasodni akar, kellene az a szép paripa, adj egyet neki!
Elmennek az istállóba, nézik a paripákat. Volt ott ezüstszőrű, aranyszőrű, gyémántszőrű paripa, de mennyi!
- Válassz közülük - mondotta Haj-haj király.
- Nem választok - mondotta a követ -, az én gazdámnak is vannak ilyen paripái.
Hanem véletlenül a követ bepillantott a szomszéd istállóba, s ahogy egyedül meglátta azt az aranyszőrű paripát, felkiáltott örömében:
- Ez már paripa, ez volna az én gazdám alá való!
Nem akarta Haj-haj király semmiképpen adni azt a paripát, de addig beszélt a követ, hogy azt mondta:
- Jól van, elküldöm az én kedves keresztfiamnak, de azt üzenem neki, hogy akármerre jár, vízbe ne eressze, hanem hidat veressen neki, mert különben megbánja.
Elviszi a követ a paripát, mondja a királyfinak az üzenetet, s a királyfi mindjárt ráül, indul a leánynézőbe. Hallotta hírét, hogy lakik egy várban egy idegen királykisasszony egyedül, magában, azt akarta feleségül venni. Elindul a királyfi nagy sereg katonával, s amint egy vízhez érnek, megparancsolja, hogy verjenek hamar hidat.
Mondja egy tiszt:
- Ugyan minek az, felséges királyfi, csak keresztül tud menni ezen a vízen ez a híres paripa?
Jól van, nem veretnek hidat, belemennek a vízbe, de ahogy a víz közepébe érnek, kiugrott a paripa a királyfi alól, s kicsi hallá változott. Hej, lett nagy lárma, kiabálás, nem tudták, mit csináljanak. Honnét, honnét nem, ott termett Haj-haj király, bukfencet vet, nagy hallá változik, s úszik a kicsi hal után. De a víz túlsó partján a kicsi halból nyúl lett, uccu, szaladt a réten. De bizony a nagy halból is agár lett, utána a nyúlnak. Hanem mikor éppen utolérte volna, bukfencet vetett a nyúl, s aranyszarvú szarvas lett belőle. De bizony bukfencet vetett az agár is, és medve lett belőle. Szaladt a szarvas árkon-bokron át, utána a medve, s mikor éppen az első lábát rá akarta vetni a szarvasra, az megint bukfencet vetett, galamb lett belőle. No bizony, ha galamb, a medvéből meg sas lett. Repült a galamb, repült egyenesen a felé a vár felé, ahol a királykisasszony lakott.
A királykisasszony éppen ott ült az ablakban, jól látta, hogy mi történik, azt is tudta, hogy ki az a kis galamb, s ahogy a galamb berepült, hirtelen becsapta az ablakot, kívül maradt a sas. Üthette, vághatta csőrével az ablakot, nem eresztették be. Ott a galamb bukfencet vetett, s legény lett belőle megint. Na, többet nem is változott által semmivé, megmaradt legénynek. A király visszament nagy mérgesen a pokolba, János pedig felépítette a palotáját egészen, odavitte a királykisasszonyt.
Még ma is élnek, ha meg nem haltak.